Hack Péter jogtudós, az SZDSZ egykori frakcióvezető-helyettese elmondta: a közeledő választás egyik lehetséges kimenetele, hogy ha győz is az ellenzék, nem szerez kétharmadot. Emiatt nyomást helyeztek a politikusokra, hogy ha nincs elég nagy társadalmi támogatottságuk, akkor feles többséggel is tudjanak alkotmányt módosítani. Ha ennek ellenállna a köztársasági elnök vagy az alkotmánybíróság, akkor tömegeket vinnének utcára.

Hirdetés

Kétharmad nélkül alkotmányt módosítani vagy létrehozni illegitim lenne. A 2012 óta hatályos Alaptörvényt kétharmados többséggel fogadták el, ráadásul Magyarország számos olyan nemzetközi szervezet tagja, amely már megvizsgálta az alkotmányt és régen felemelték volna a szavukat, ha az nem lenne legitim.

Az ellenzéki politikusok az Alaptörvény lévén szerezhettek hatalmat, lehettek képviselők, polgármesterek. Ez egy diktatúrában teljes képtelenség lenne, ráadásul az is egy logikai bukfenc, hogy ha az ellenzék győzni akar, azt is csak demokratikus választás útján érheti el, tehát nem mondhatják, hogy egy diktatúrában jutottak hatalomra – emelte ki a jogtudós.

A jogállamiság és a jog uralma abból áll, hogy mindenki ismeri a szabályokat. Ha alkotmányt csak kétharmaddal lehet módosítani, de ők feles többséggel próbálják meg, akkor minden szereplő megteheti, hogy áthágja a szabályokat. Ez káoszt jelentene – fogalmazott Hack Péter.

Korábban írtuk