Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos találkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján a sok vitát kiváltó törvénnyel kapcsolatos csütörtök esti vitáról Ursula von der Leyen elmondta: a tagállami vezetők „szükséges és tárgyilagos megbeszélést folytattak, amely ugyanakkor nagyon érzelemdús és személyes is volt”.

Hirdetés

„Ez a kérdés az emberek identitását, érzéseit és méltóságát érinti – mi mindezekért kiállunk az Európai Unióban” – hangsúlyozta.

Mint mondta, az EU végrehajtó szervének vezetőjeként már a múlt héten kifejezte aggodalmát a magyar törvény miatt, és ezekkel az aggályokkal „a legtöbb tagállami vezető egyetértett”. Hozzátette: a bizottság tüzetesen megvizsgálta a szóban forgó jogszabályt, és levelet küldött a magyar kormánynak a törvény jogilag vitatott pontjai miatt, tehát most Magyarországon a sor a válaszadásra.

„Az EU az értékek uniója is, a másokkal szembeni tolerancia az egyik alapvetése. Megvédjük polgárainkat abban, hogy azt szeressék, akit akarnak” – fogalmazott a brüsszeli bizottság német elnöke.

Korábban írtuk