Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Összeroncsolódott kisteherautó, amely vonattal ütközött egy vasúti átjáróban Bágyogszovát megállóhelynél a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vonalán 2021. december 31-én

Rázó László elmondta, hogy a jármű a fény- és félsorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba, ahol a Győrből Sopronba tartó személyvonattal ütközött. A vonaton utazók közül senki sem sérült meg. Hozzátette, hogy az ütközés következtében a vasúti pálya is megrongálódott, emiatt várhatóan csak az esti órákban indulhat újra a vonatközlekedés.

Addig Csorna és Kóny között vonatpótló autóbuszok közlekednek a személy- és az InterCity vonatok helyett. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a vonat mintegy kétszáz méteren tolta maga előtt a kisteherautót, amely beszorult a vonat alá, a szerelvény pedig leszaladt a sínekről.

Korábban írtuk