Fotó: MTI/EPA, archív
Hirdetés

Weber az Európai Parlament plenáris ülésének margóján tartott sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva botrányosnak nevezte, hogy az Európai Tanács még mindig nem tárgyalja a jogállmaisággal összefüggő eljárások ügyét. Véleménye szerint ez azt jelenti, hogy az uniós tanács nem tartja tiszteletben a vonatkozó uniós szerződéseket.

„Az Európai Tanácsnak be kell tartania a lisszaboni szerződésben foglaltakat, és megoldást kell találnia a két országot is érintő 7-es cikk szerinti eljárást illetően az elkövetkező uniós csúcsok egyikén” – mondta.

Rendkívül aggasztónak nevezte a lengyel igazságszolgáltatás helyzetét. Mint mondta, a legutóbb elfogadott törvények által sokat romlott a bírói testület függetlensége. Kijelentette, hogy az Európai Bizottságnak azonnal az Európai Unió Bíróságához kell fordulnia a szükséges intézkedések meghozatala érdekében.

„Nem lehet elmenni a lengyel intézkedések mellett, ugyanis válságos helyzet van kialakulóban” – fogalmazott.

A frakcióvezető felszólította Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét, hogy mihamarabb vegye az uniós tanács napirendjére és törekedjen a jogállamiság helyzetével összefüggő magyar és lengyel ügyek lezárására.

A 7-es cikk szerinti eljárás – amelyet Magyarország esetében az Európai Parlament, Lengyelország esetében pedig az Európai Bizottság kezdeményezett – célja, hogy megállapítsa: fennáll-e a tagállamok esetében az unió alapértékei megsértésének veszélye.

A magyar esetben az EP elsősorban az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, és a bevándorlók és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát. Lengyelország esetében a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége és az alapjogok adtak okot az eljárás megindítására.

Deutsch Tamás EP-képviselő Twitter-üzenetében a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja nevében üdvözölte Manfred Weber nyilatkozatát.

Kijelentette: a magyar kormány kérése már jó ideje az, hogy a tanács tárgyalja és zárja le az eljárást, amilyen gyorsan csak lehetséges.

„A boszorkányüldözésnek véget kell vetni” – fogalmazott a képviselő.