Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Mandiner kérdésére az ellenzék kampányára adott amerikai pénzekről is beszélt. Kifejtette: „Meg kell nézni, hogy a Márki-Zay és szervezete által a választást megelőzően folytatott tevékenység mennyiben tekinthető a hatpárti együttműködésnek juttatott kvázi támogatásnak. Hiszen mégiscsak nekik, sőt velük közösen kampányoltak.”

Hirdetés

Hozzátette, hogy nem elegendő egy elismerő nyilatkozat elmaradása ahhoz, hogy valóban csak mozgalomként tekintsünk a Mindenki Magyar­országa Mozgalomra. Márki-Zay mozgalma az ÁSZ elnöke szerint egyébként minden más vonatkozásban pártnak tűnik és pártként cselekszik, hiszen frakció­alakítást is belengetett már, valamint képviselőjelöltek mellett is agitál.

Ha annak a bizonyos elismerő nyilatkozatnak a hiánya csupán jogi trükknek bizonyul, úgy kénytelenek vagyunk a pártokra és a kampányfinanszírozásra vonatkozó szabályozást, illetve korlátozásokat Márki-Zayék szervezetére is érvényesnek tekinteni – tette hozzá Windisch László. Az ÁSZ elnöke a közpénzfelhasználásra vonatkozó kérdésre elmondta, hogy egyáltalán nem annyira rossz a helyzet ezen a téren, mint ahogy azt egyesek – alighanem politikai okokból – próbálják bemutatni.

A Mandiner arra is utalt, hogy többen vádaskodtak a brüsszeli forrásokért zajló tárgyalások nyomán létrejövő Integritás Hatóság vezetőségének kiválasztásával kapcsolatban esetleges befolyásolással. A kérdésben arra utaltak, hogy esetleg Orbán Viktorral egyeztethetett ezzel kapcsolatban, de erre válaszul úgy fogalmazott: „Attól tartok, nem tudjuk egymás telefonszámát. Tudom, az ellenzék részéről valami hasonlót szeretnének sugalmazni, noha ők is tudják, ez nem így zajlott. Úgy látom, a sajtó egy része kifejezetten arra készült, hogy a kiválasztási folyamat oldaláról támadja, hiteltelenítse az új hatóságot.”

Korábban írtuk

Az egyes politikai szereplők ezzel kapcsolatos viselkedését antidemokratikusnak nevezte, hiszen csupán az alapján kérdőjelezik meg a függetlenséget, hogy a parlamenti többség a kormányzó párt képviselőiből tevődik össze. Ez a népképviselet alapelve, így működik a demokrácia, aki ezt nem fogadja el, az a választópolgárok döntését vonja kétségbe. Az ÁSZ elnöke emlékeztetett, hogy céljuk lesz majd az úgynevezett belső adósságok feltárása, mint például a pedagógusok béremelése vagy a vízközművek gyenge infrastrukturális helyzete.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.