A budapesti Fidesz hétfőn a Facebook-oldalán azt írta: a képviselőt a párt budapesti választmányának javaslatára a kormánypárti frakció egyhangúlag támogatta.

Hirdetés

„Az elmúlt két és fél évben elkötelezett munkát folytatott frakciónk a fővárosért” – fogalmaztak, hozzátéve: ez az áprilisi választásokon is meglátszott: az eddigi legjobb eredményt érték el a kormánypártok Budapesten.

A négy évvel ezelőttihez képest – írták – csaknem 4 százalékkal több szavazatot kaptak, miközben az egyesített ellenzék 10 százalékkal kevesebbet. A korábbi frakcióvezető, a budapesti Fidesz elnöke, Láng Zsolt az Országgyűlésben folytatja munkáját – olvasható a bejegyzésben.

Május 9-én a budapesti Fidesz azt is közölte: a 2022. évi országgyűlési választásokon parlamenti mandátumot szerzett Láng Zsolt fővárosi közgyűlési helyére a Fidesz budapesti elnöksége Dódity Gabriellát jelölte.

Korábban írtuk