Fotó: MTI (archív, szerk.)
Hirdetés

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) úgy értékelt, a kormány a koronavírus-járvány elleni védekezésből „aljas, sunyi, politikai boszorkánykonyhában kifőzött, látványpékséget” csinált, pedig nemzeti minimumot kellett volna azzal kapcsolatban kialakítani. Szerinte a kormány azt ígérte, csak a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos legfontosabb döntéseket terjeszti a Ház elé, de közben titkosította a Budapest-Belgrád-vasútvonal fejlesztésének részleteit és olyan törvényeket vitt át, amelyek további megbízásokat jelentenek az oligarcháknak.

Hozzátette: indokolatlanul küldtek haza betegeket a kórházakból, ezt a történelmi felelősséget nem fogja tudni lemosni magáról a kormány.

Rétvári Bence államtitkár szavaira azt mondta, háborús, beteges pszichózisról van szó, amikor a „gyűlölet” államtitkára elhunyt emberek életéből statisztikai versenyt csinál és szembeállítja a fővárost a vidékkel.

Korábban írtuk

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára közölte, a kormány az első pillanattól kezdve egyértelművé tette, szükség van a különleges jogrend bevezetésére a járvány elleni védekezéshez és hogy a parlament működésének fenntartásával számolnak. Ez volt az, amit elutasítottak – mondta.

Szerinte a járvány első szakaszát Magyarország nemzetközi összehasonlításban jól kezelte. Hozzátette: Brüsszel nem segít, a magyar kormány próbál segíteni miden idők legnagyobb gazdaságvédelmi csomagjával.tt Tóth Bertalan.