Fotó: MTI/Kovács Tamás (archív)
Hirdetés

Hangsúlyozta, ezzel elkerülhetők a „válságörvények”, azaz, hogy bekövetkezzen egy, a devizahitel-válsághoz vagy a kilakoltatások özönéhez hasonló társadalmi kataklizma.

Megjegyezte, miközben a cseh, a szlovák, a lengyel, a bolgár és a román kabinet meg tudta ezt oldani, „nem hisszük el, hogy a magyar kormánynak csak egy nulla százalékos kipótlásra telik”.

Z. Kárpát Dániel közlése szerint pártja kész csomagot nyújtott be a törvényhozásnak, amelyben javasolta, hogy az általuk korábban kezdeményezett Magyar Munkahelyvédelmi Alapon keresztül több százmilliárdos költségvetési átcsoportosítással, a legnagyobb tőkeerejű, jellemzően multinacionális cégek befizetéseivel, valamint várható nemzetközi forrásokkal garantáljanak juttatást a munkavállalóknak.

Az ellenzéki politikus jelezte: elképzelésük szerint külön alku tárgyát képezheti, hogy a későbbiekben adó- vagy járulékkedvezmények formájában hogyan tudják részben vagy egészben visszanyerni ezeket a befizetéseiket az érintett nagyvállalatok.

A munkahelyvédelmi alappal munkahelyek tömegét lehet megmenteni a későbbi megszűnéstől, tömegeket lehet a segélyezés elől az aktív munkaerő-piacon tartani – mondta a jobbikos politikus, hozzátéve, céljuk az, hogy Magyarországon senkit ne fenyegessen éhezés, kilakoltatás, teljes ellehetetlenülés.