Az ellenzék azért kezdeményezte a rendkívüli ülést, hogy az Országgyűlés még a hatályba lépése előtt törölje el a kata-törvényt.

Hirdetés

A kezdeményező 47 ellenzéki országgyűlési képviselőből többen nem vettek részt az ülésnapon: a DK-sok közül ketten – Gyurcsány Ferenc, Sebián-Petrovszki László -, a Párbeszédből hárman – Tordai Bence, Jámbor András, Mellár Tamás -, az MSZP-ből Gurmai Zita, a jobbikosok közül pedig Sas Zoltán maradt távol.

Ugyanakkor többen voltak olyanok is, akik nem írták alá a kezdeményezést, de ott voltak a rendkívüli ülésen.

Ellenzéki képviselők napirend előtti felszólalásaival zárult a parlament hétfői rendkívüli ülése, ugyanis nem tartózkodott elegendő képviselő az ülésteremben ahhoz, hogy elfogadják a napirendet.

Korábban írtuk

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) úgy fogalmazott: a kormány „nyerészkedik” a családok válságán, „ha úgy tetszik, akkor extraprofitot generál”.

A Jobbik azt javasolta, hogy a rezsiszámlák áfatartalmát nullázzák le – közölte. Hozzátette, hogy átmenetileg az alapvető élelmiszerek áfáját is nulla százalékosra csökkentenék, a válság elvonultával pedig elképzelhetőnek tartanának egy 5 százalékos kulcsot. A politikus azt is bírálta, hogy a bébiétel, a pelenka, a gyermekruha egész Európában Magyarországon adózik a „legbrutálisabban”. Egyúttal megjegyezte, hogy a kormánynak a tűzifa után sem lenne szabad áfát beszednie.

Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta, hogy már ennek az évnek az első felében is 800 milliárd forinttal több áfabevétel érkezett, mint amennyit a kabinet beszedni tervezett. Hozzátette, hogy a kormány jövőre pedig „egy kétezer milliárdos nagyságrenddel” több áfát akar beszedni, mint a válságot megelőző időszakban. A képviselő közölte, hogy a pártjuk a plusz kormányzati adóbevételek egy részéből finanszírozná a korábban felsorolt javaslatait.