Fotó: MTI/Kovács Tamás, illusztráció
Hirdetés

A XV. kerületi Wesselényi utca és a Szentmihályi út közötti egy kilométeres szakaszon épülő zajvédő kivitelezési munkái tavasszal kezdődnek és augusztus végéig tartanak.

Hozzátették, hogy a projekt keretében részben átlátszó zajvédő fal épül és a környező ingatlanokban 200 nyílászárót is kicserélnek. A kivitelezés nagyobb részt az autópályával szomszédos szervizútról zajlik majd.

Mint írták, az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakasza mentén 2010-ben már elkészült zajvédelmi fejlesztések több ezer lakás, illetve ház lakóinak nyugalmához járultak hozzá.