Magyar Péter egy zaklatások elleni tanfolyamon vett részt az Európai Parlamentben – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a tréning a „Tisztelet és méltóság a munkahelyen” nevet viseli, és rendszeresen tartanak ilyet európai parlamenti képviselőknek.

Hirdetés

A tréning létrejöttének előzménye, hogy az Európai Parlament vállalást tett rá, hogy felveszi a harcot a nem megfelelő viselkedés ellen, beleértve a pszichológiai és szexuális zaklatást is.

A képzés során felhívják a figyelmet, hogy milyen viselkedés vezethet zaklatáshoz és annak melyek a legfontosabb fázisai. Külön kitérnek arra, hogy általában mi történik az áldozatokkal, és hogy a zaklatásnak milyen hosszú következményei vannak. A képzésen aktívan bevonják a képviselőket az egyes esetek megvitatásába.

A Magyar Nemzet meglátása szerint azonban roppant érdekes az, hogy az általában intenzíven kommunikáló Magyar Péter saját oldalán nem adott tájékoztatást a képzésen való részvételéről.

Arról nincs információnk, hogy a képzés során felmerült-e Magyar Péter belvárosi szórakozóhelyen tanúsított viselkedése, valamint az, hogy zsarolta és lehallgatta a saját feleségét – teszi hozzá a portál

Korábban írtuk

A telefongate

Emlékezetes, hogy nyáron készült egy olyan felvétel Magyar Péterről, amelyen az Ötkert belvárosi szórakozóhely biztonsági őrei a nyakánál fogva viszik ki. Később kiderült, hogy több vendéggel is összetűzésbe került a lokálban. Készült olyan videó is róla, amelyen tinédzser lányok lába között csúszik-mászik, táncol velük, és készültek olyan felvételek is, amelyeket a politikus is észlelt és nehezményezett.

A felvételeket készítő személy később azt állította, hogy Magyar Péter megütötte őt, a telefonját elvette, majd a Dunába dobta. A készüléket végül felhozták a Dunából, Magyar Péter ellen pedig eljárás indult lopás és garázdaság gyanúja miatt.

Magyar Péter ekkor is megpróbált előremenekülni, másnap aktívan posztolgatott az esetről a Facebook-oldalán, végül viszont egyszerűen a mentelmi joga mögé bújt, amit az Európai Parlament újdonsült képviselőjeként ő is élvezhet – emlékeztet a lap.

Az ügyészség kikérte Magyar Péter mentelmi jogát Brüsszeltől, kérdés, hogy kiadják-e majd, mindenesetre a Tisza Párt vezére nem mondott le a mentelmi jogáról.

Sokasodnak a hangfelvételek

Októberben robbant ki egy másik botrány, amikor volt barátnője, Vogel Evelin kitálalt Magyar Péterről. Azt mondta, többször is fenyegetve érezte magát, amíg a pártelnök párja volt, illetve rendszeresen meg is alázta mások előtt a férfi. Nem sokkal ezután pedig kiderült az is, hogy nemcsak Magyar Péter hallgatta le a hozzá közel állókat, hanem bizony őt is felvették, méghozzá Vogel Evelin, a felvételek pedig hamar eljutottak a nyilvánossághoz.

Az egyik hangfelvételen arról beszélt Magyar Péter, hogy minden médiumot megvet, az újságírók közül egyeseket pedig belelökne a Dunába. Vogel Evelint pedig azzal is fenyegette egy hangfelvételrészleten, hogy rászabadítja nyugdíjaskommandóját, és majd halálos fenyegetéseket fog kapni.

Előkerült olyan felvétel is, amelyiken a pártvezér a saját EP-képviselőiről mondja, hogy agyhalottak, és szidja őket amiatt, mert nyilatkozni mertek, holott korábban megtiltotta nekik – foglalta össze a botránysorozatot a Magyar Nemzet.

Varga Judit súlyos vádjai keverték először botrányba a pártvezért

Magyar Péter első botránya az volt, amikor ő maga nyilvánosságra hozta, hogy saját feleségét, Varga Juditot hallgatta le a közös otthonukban, aki akkor igazságügyi miniszter volt. Magyar a felvételek tanúsága szerint utazott arra, hogy Varga Judit olyasmit mondjon neki, amiből később botrányt csinálhat majd.

Varga Judit később interjút adott Hajdú Péternek, amelyben beszámolt arról, hogyan zsarolta és terrorizálta őt érzelmileg Magyar Péter hosszú éveken át.

(Magyar Nemzet)