Jövőre csaknem 13 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi szakdolgozók béremelésére – mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Balatonfüreden, az egészségügyi szakdolgozók 46. országos kongresszusán.

Ez azt jelenti, hogy a 2011-ben meghatározott bérkiegészítés beépül az alapbérbe, és arányosan megemelik a mozgóbér-elemeket – tette hozzá.

Az államtitkár köszöntőjében azt is elmondta, már az idén, július elsejétől összesen 5,3 milliárdot fordítanak a béremelésre, így a második félévtől emelik a szakdolgozók túlóra-, készenléti és ügyeleti díjait.

MTI