Fotó: képernyőkép
Hirdetés

Róna Tamás arra reagált, hogy a Jewish Voice amerikai újság „Régi Jobbik, új palackban” című írásában antiszemita kijelentéseket tevő politikusok, nevezetesen Z. Kárpát Dániel és társai pártban betöltött vezető szerepéről írt. A közelgő parlamenti választások előtt Róna Tamás aggasztónak tartja azt is, hogy ezek a politikusok az ellenzék közös listáján előkelő helyeken szerepelnek. Így elképzelhető, hogy az antiszemitizmus a balliberálisnak nevezett oldalon képviselethez juthat a magyar Országgyűlésben – áll a szervezet által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

A ZSIMA elnöke szerint a gondolkodó, hívő emberek számára ezek az aggasztó jelenségek még inkább megkérdőjelezik az ellenzéki összefogás őszinteségét és komolyságát.

Két nappal nemzeti ünnepünk előtt testet ölt a Szentírás: felelősséggel tartozunk egymásért, és az emberszeretet Mindenható által adott igéje a nemzet iránti magasztalódást várja mindannyiunktól, s nem a széthúzást, ellenségeskedést – zárul az egyesület nyilatkozata.

Korábban írtuk