Hirdetés

A magyar nemzet egységesebb, mint az elmúlt száz esztendőben bármikor – jelentette ki napirend előtti felszólalásában Zsigmond Barna Pál (Fidesz).

Felidézte, Magyarországra és a magyar nemzetre a „halálos ítéletet” mondták ki 101 éve Trianonban, de a felfoghatatlan mértékű veszteség után is sikerült saját hamvaiból újraélednie az államnak, miközben az elcsatolt nemzetrészek is alkalmazkodtak az új helyzethez.

Hozzátette: a kommunizmus évtizedei után nehéz helyzetből kellett újraépíteni a nemzeti összetartozás érzését, ebben pedig nagy jelentősége volt Antall József kormányfő azon kijelentésének, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének érzi magát.

A 2010 utáni időszakot történelmi léptékben mérve is sikeresnek nevezve annak fontosságáról beszélt, hogy meg kell akadályozni a „nemzetre támadó baloldal”, „egy globális érdekcsoport helyi kiszolgálói” hatalomra kerülését.

Korábban írtuk

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára válaszában megjegyezte: már a nemzeti összetartozás napjának megemlékezéseit is az tette lehetővé, hogy sikeres volt a koronavírus-járvány elleni hazai védekezés, ami lehetővé tette, hogy elkezdődhessen Magyarország újraindítása.

Megemlítette: egy évszázada Trianon rendkívül súlyos csapásának árnyékában kellett újraszervezni az országot, és ebben sem az utódállamok, sem a nagyhatalmak nem tudták megingatni Magyarországot.

Sikeresnek nevezte a határon átnyúló nemzetegyesítést, mondván, az elmúlt egy évtized munkájának eredményeként egyetlen magyart sem lehet megakadályozni abban, hogy e közösség részese legyen.

Az államtitkár szerint a mai baloldal az elmúlt évtized nemzetépítő politikájának eredményeit akarja lerombolni.