Hirdetés

Zsigmond Barna Pál (Fidesz) arról beszélt: újabb „példátlan” támadásra készül a brüsszeli baloldal Magyarország ellen, egy „hazug határozatot” akarnak elfogadni annak érdekében, hogy Magyarország 2024-ben ne láthassa el az EU Tanácsa soros elnöki feladatait. Szerinte a készülő szöveg „hemzseg a hazugságoktól”, az előterjesztők között pedig ott van a „magyargyűlölő” Daniel Freund és a magyar Cseh Katalin is. 

Úgy vélte: a brüsszeli baloldal így akarja Magyarországot belekényszeríteni a háborúba.

Hangsúlyozta: nem hagyják, hogy a baloldal zsarolja Magyarországot, és elvegye a soros elnökség lehetőségét. Ismételten üzenjük, hogy kitartunk a békepárti álláspont mellett, nem engedjük, hogy a baloldal belesodorja Magyarországot a háborúba – hangoztatta.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint míg az EP-ben Magyarországgal vannak elfoglalva, addig nem foglalkoznak olyan fontos kérdésekkel, mint a szankciók miatti áremelkedések. A magyar elnökséggel kapcsolatos ügyet úgy értékelte: ez egy újabb nyomásgyakorló eszköz Magyarország ellen, ahogyan az uniós pénzek visszatartása is az.

Korábban írtuk

A baloldalt azzal vádolta, hogy háborúpárti álláspontot képvisel. „Az ég kék, a dollár zöld, a baloldal háborúpárti”, a magyarok viszont békét szeretnének, és ezt ma csak a kormánypártok képviselik – fogalmazott.