Cigány civilek a tarjáni éjszakában
Zsiványból jó pandúr
Az ikonikus Acélgyári út a Kádár-rezsimben olyan kikezdhetetlen tekintélyt képviselt a Salgó vára alatti Tarjánban, akár Budapesten a szocialista magyar ipar kalapácsos koronájaként ünnepelt Váci út. Itt is, ott is mellkasfeszítő, kihangosított indulókra masírozott a munkásosztály, három műszakban építeni a „mindenkinek szükségletei szerint” kommunista kánaánt. Most a szén, az üveg és az acél szülte nógrádi város egykor dicső melóspromenádja nappal szürke és néptelen, csak esténként szállják meg sötét zugait véres szemű drogosok és zsiványok.Néhány hete hangos szenzáció söpört végig a huzatos völgybe telepedett városon, amikor tucatnyi Acélgyári utcai cigány ember bejelentette és a balassagyarmati törvényszéken be is jegyeztette a békességet és közbiztonságot hirdető A Gyár Cél Egyesület nevű civil egyesületük megalakulását vagy ahogyan ők fogalmaznak, üzembe helyezését. Úgyhogy aki roma drogkommandóst akar látni, Salgótarjánba kell annak menni. Már csak azért is, mert a csapat származásánál is harsányabb érdeklődést gerjeszt az a tény, hogy többségük maga is zsiványból lett pandúr.
A tizedes meg a többiek című filmből kölcsönzött címet viselő „csapat eszével”, Oláh Lajossal a Fő térre beszéltünk meg randevút, a 65 éve felállított, A fegyvert fogó munkás nevű, a szégyenletes 1919 emlékét még ma is hirdető szobor meg a XXI. századi multikultit majmoló Hollywood Snacks feliratú, vasúti töltésnek támaszkodó büfé közé. Most akkor haladni vagy nem haladni a korral? Ez itt a kérdés!
Nem kérdés viszont, hogy mivel a tarjáni Hollywood csak később tár ajtót a betérni szándékozók előtt, a havas eső elől a szomszédos, frisskifli- és kávéillatú Lipóti Pékségbe kell bebocsátást kérnünk. Jöttünkre eladó, vásárló, kávézó úgy köszönti és süvegeli meg a négy kommandóst, mintha együtt járnának templomba vagy majálisra. Végre kerek asztalka köré szorulunk nagy gondjainkkal.
– A velünk szemközti emeletes házban nem is olyan régen összekapott két drogos alkoholista, aminek az lett a vége, hogy az egyik agyonverte a másikat, majd a testet kihúzta elénk a parkolóba és mint aki jól végezte dolgát, otthagyta – kezdi Oláh Lajos, miközben zavarba ejtő figyelmességgel szervírozza asztalkánkra a feketét meg a sima vizet. – Képzelheti, óvoda meg iskola is működik a Acélgyári utcában, a rengeteg munkáslakásról szót sem ejtve. Például nekem öt gyerekem láthatta azt a szörnyűséget. Az éjszakai drogosok elől, akik pakkját 3-5 ezerért vesztegetik, már szürkületkor mindenki magára zárja az ajtót. Az utolsó lökést az adta, amikor egy börtönből frissen szabadult őrült machetével hadonászott a lakótömbök között. Akkor írtam ki a Facebookra, hogy akinek elege van ebből, az jöjjön azonnal a bezárt vasgyár melletti Coop elé, este nyolcra.
Több mint félszázan verődtek össze. Oláh arról beszélt nekik, hogy ne féljenek és tűrjenek tovább, helyette közösen csináljanak valamit és védjék meg magukat meg a gyermekeiket, akiket még lehet. Aztán hajtóvadászatot indítottak, és rövid időn belül a machetést átadták a rendőröknek. Egyikük Baranyi Márió volt, aki hat esztendeje maga is minden forintját még műanyag flakon szájára feszített sztaniolban elégetett kábítószerbe ölte, amit a flakon oldalába fúrt lyukon át szívott magába, ahányszor csak csalással, kerítéssel, üzleteléssel pénzhez jutott.
– Én 13 éves korom óta fűtő voltam a napnál, nem csináltam semmit, csak pénzt tarháltam meg szívtam – emlékszik vissza a ma 38 esztendős, kétgyermekes férfi, aki hat éve aztán „földhöz csapta a mákonyt, mint bányász a taknyot”, és azóta egy járműjavítóban dolgozik, ahol magas nyomáson homokkal marja le a redvet (rozsdát) a sárhányókról, havi közel félmilliós fizetségért. – Úgy indítottam már az iskolában, hogy minden gyereket megvertem, egyszer az igazgató fiát is, de azt annyira, hogy mentőt kellett hívni hozzá, engem meg kirúgtak.
Akkor négy testvére közül az egyik jó barátja szívatott vele életében először marihuánát, ami annyira elnyerte a tetszését, hogy húsz évig le sem jött róla. Vergődött, csavargott, kunyerált, miközben 19 évesen megnősült, de hiába jött két gyerek is, sokszor napokig képtelen volt hazatalálni.
– Hogyan és mitől tértem meg? – kérdezi sóhajtva magától is. – Szokásunk szerint ücsörögtünk vagy öten az egyik haver konyhájában, a csupasz ablak előtt, a műanyag flakon szájára feszített sztaniolon már sisteregni kezdett az anyag, amikor Oláh Lajos barátom ránk nyitott.
– Igen, mert az utcáról beláttam a csupasz ablakon át, éppen egy istentisztelet után mentem hazafelé – fűzi hozzá Oláh Lajos, aki annak előtte gyakori betörések és lopások miatt szintén haragban volt a rendőrséggel, és akit az istenhit húzott ki végül a gödörből, öt gyermeke örömére. – Figyeljetek ide!, mondtam nekik. Én is csináltam ilyeneket, képes voltam az eladott lovunk árát, 80 ezer forintot egy éjszaka elinni, hagyjátok ezt abba, mielőtt ti is börtönben köttök ki. Segítek nektek Isten felé fordulni, mert Jézus Krisztussal, ha rá hallgattok, mindent el lehet érni. Ha vele szövetkeztek, le tudtok jönni az anyagról.
– Engem ez annyira szíven ütött ott, a konyha közepén, hogy ha kínkeservvel is, de azonnal leszoktam – mondja erre Baranyi Márió. – Azóta rendszeresen dolgozom, járok istentiszteletekre, és otthon is rendbe jött minden.
Mellettünk három atyámfia szürcsöli a kávét és a kakaós tekercs karácsonyi illatától eltelten fél füllel bennünket hallgat. Azt mondják, ők is tudnak a vasgyári kommandóról, követik is őket a Facebookon, és nagyon kellenek ennek a városnak, mert rengeteg itt a „rohadt drogos”, de senki nem csinál semmit. A Zöldfa út meg a Jónástelep tele van velük, egyikük most adta el az apja 3 milliós autóját 50 ezer forintért, annyira kellett neki az anyag. Nem dolgoznak, a szülőt meglopják, megverik, a kis testvérük elől még a tejet is eladják a hűtőből. Mindegy, hogy magyar, cigány vagy arab, „le kell verni mindet” – mondja egyikük, mert a kislánya, a Kármenka már nem mer egyedül iskolába menni.
A csapat legfiatalabb tagja, az idén 18 esztendős Gagyi Nikolasz azt mondja erre, hogy már az iskolában is a drog határozza meg, ki kivel barátkozik, ezért nincs közös fagyizás meg bulizás, csak a bódult szívás. Szerencsére az ő családja „rendben van”, az édesapja szigorúan fogja, a nagyapja büszke rá, ezért is olyan ember szeretne lenni, akire felnéz a cigány meg a nem cigány is.
– Az egyik rokonom még csak 23 éves, de a kábítózástól már kihullottak a fogai, éjjel-nappal lopni jár, mert nem képes egy helyben megülni a remegéstől. Nem is olyan régen szabadult tisztán a börtönből, mára végképp visszaesett. Nem kell ez nekem! Karosszérialakatosnak tanulok a városi szakmunkásképzőben, most tudom le az utolsó évet. Mellette, különösen tanítási szünetekben eljárok a helyi kőművesekhez napi 15 ezerért habarcsot keverni.
Salgótarján magán hordozza a természeten ejtett sebeket: a szén-, a vas- meg az üvegipar teremtette maga köré munkástömbjeit. Mai népességének elei – mivel a magyarok sosem szívelték a bányát – felsőbb megyékből származó tótok, csehek, aztán németek, krajnai meg tiroli munkások lehettek, akik közös igában gürcöltek és döngölt földű, penészes munkáskolóniákban éltek, ahol olyanná váltak, akár a felfogott esővíz: mindig annak az edénynek a formáját vették fel, amelyikbe éppen belekényszerítették őket.
A rendszerváltást és a vele járó rablóprivatizációt követően most magukra maradva, elengedett kézzel, bezárt gyárakkal keresik buktatókkal nehezített önállóságukat, a mai napig kevéske sikerrel. Kevéske sikerrel, mert akit mindig mások irányítottak, az tartós szenvedések közt talál magára.
– Engem is az vitt padlóra, hogy a több mint 120 éves üveggyárunkat 19 esztendeje felszámolták, és az utcára kerültem – emlékezik vissza a négygyermekes, 52 esztendős Botos László, aki 16 évig fújt folyékony üvegből nyugati milliárdosoknak pezsgőpohárkészleteket vagy igény szerint méteresnél is nagyobb virágvázákat. – Még oklevelet is kaptam a brigádtól, annyira ügyesen fújtam.
Amikor már senkit sem érdekelt Botos tüdőkapacitása, következett a csellengés, a hasztalan munkakeresés és persze napról napra a Kohász presszó. Egyik este a haverokkal annyira berúgtak, hogy mindenkit összevertek, aki csak az útjukba került. Jött a rendőrség, idézett a bíróság, aztán kóter lett a vége. Azt mondja, későn nőtt be a feje lágya, ma már biztonsági őri vizsgája van és éppen azért állt be a csapatba, mert az emberek közömbösek lettek, félnek az olyan haramiáktól, amilyen ő is volt, inkább tűrnek, elfordulnak, viselik a csicskáztatást.
Mikor felemlítem nekik, hogy majd mindegyiküknek vaj van a fején, azt válaszolják, szégyellik, de vállalják és ettől hitelesebbek is. Rövid idő múltával már több ezren kísérik és véleményezik az oldalukat Debrecentől Sopronig, sőt még Fülekről (ma Szlovákia) is drukkolnak nekik. Olykor az alvilág is üzen és fenyeget, de fizikálisan sem félnek tőlük.
– Mindenkinek találni foltot a múltjában, csak legyen ereje felállni és változtatni az élete menetén – magyarázza Oláh Lajos. – Vallásosság és istenhit nélkül nekem sem menne, mert Jézus az egyetlen, aki képes elhitetni velem, hogy én is jószívű és bátor keresztény ember vagyok, ha botlottam is. Személyes példája legyen ő minden embernek, a hitetleneknek is, mert a legdrágábbat, az életét adta értünk. Jézus a bátrak közt is a legbátrabb. Tőle kapjuk az erőt szembeszállni a bűnnel, de nem bottal meg ököllel, hanem határozott fellépéssel és figyelmeztetéssel. Amikor éjszaka rajtakapjuk a drogosokat, azok nem mernek velünk szembeszállni, már a jelenlétünktől meghátrálnak és odábbállnak. Nem kell a fizikai erő, erősebb a példamutatás. Példát akarunk mutatni a többi cigánynak meg magyarnak is, minden elbitangolt embernek, hogy igenis meg lehet változni, soha nem késő – tekint biztatóan a többiekre. – Emlékszem, amikor bűnöztem, a gyerekeim félelemmel néztek rám, most a karjaimba futnak.
Nem így annak a középkorú, szőke asszonynak, akivel kifelé jövet a Lipóti Pékségből, az aranytól csillogó ékszerbolt kirakata előtt ismerkedünk össze. Őszintén, de név nélkül panaszolja el, hogy az ő 25 éves lánya csak akkor fut a karjaiba, ha pénz kell neki anyagra. Teng-leng, munkahelye nincs, az apja évekkel ezelőtt meghalt, azóta beszélni se lehet vele. Naponta „be van állva”, és olyankor ápolni, dédelgetni kell, egy édesanyának ez is a dolga.
Megyünk mi is a dolgunkra, fel a tócsákkal, kátyúkkal cizellált téli szürkeségben pompázó Acélgyári út végébe, az omladozó gyárkapuig. Baloldalt, a Coop áruház oldalához lapulva néhányan már kora délelőtt a legolcsóbb Kőműves Actimeltől zombira itták magukat, vörös szemekkel bambulnak arcomba. Egyikük, a 27 éves Dávid hajlandó velem szóba állni, de távolabb, hogy a többiek ne hallják.
– Jó dolog, amit ezek az Oláh Lajosék csinálnak, de minket már nem lehet megjavítani, csak elpusztítani – mondja négyszemközt Dávid, aki hegesztő vagy kutyakiképző is lehetne, mégis „masszív fényevő”, azaz dologtalan és most is az édesanyját várja, adna legalább 500 forintot, amitől elmúlna a reggeli remegés.
– Fogyasztó vagyok, uram, minek tagadjam – summázza keseredetten, mint akiről már az orvosok is lemondtak. – Csinálhatnak akármit, úgysem változik semmi. Sráckoromban ökölvívóedzésekre jártam, aztán lett két szakmám is, végül itt kötöttem ki. Kokainnal kezdtem, most már fogyasztok bármit, csak ártson. Piszkosul szégyellem magam, hogy gyáva függő vagyok – néz rám egy pillanatra –, és az is maradok. A rendőrség a hibás, mert nagyon gyenge, minket gyökerestől ki kellene tépni a normális emberek közül, mert nem javulunk meg soha.
Akár rendelésre a taxit, úgy fut be a rendőrségi járőrkocsi, aztán a gyárkapunál komótosan visszafordul, az anyósülésről egyenruhás rendőr integet Oláh Lajoséknak, és már gurulnak is vissza a városközpont felé.
– Egyszer ki akartam nyírni magam, de még az sem sikerült – hajol közelebb Dávid, akárha gyónna. – Kinéztem a Jónástelepen egy fát, sikerült is fellógatni magam, de az egyik haver meglátta és levágott róla. Hát nem röhejes?
– Pedig amúgy jó gyerek, dolgos ember lehetne belőle – mondja Oláh Lajos –, de olyan messzire ment, ahonnan már nem mer visszafordulni. Nem mondunk le róla, meg a többiekről sem.
A Cél Acél civil egyesületet 2024. december 15-én jegyezték be a gyarmati törvényszéken. Eddig 16 erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező tagot számlál, közülük hárman nők. Mindennap este nyolc órakor találkoznak a gyár melletti Coop előtt, ahonnan alkalmanként 6-8 fő indul járőrözni a Jónástelepre, a Zöldfa útra, a távolsági buszmegálló várótermébe és WC-jébe, vagy éppen a Vásártérre. Valamennyien családos emberek, akik napi munkájuk végeztével fizetség és támogatás nélkül vigyázzák a város sötét éjszakáit. Nem panaszként mondják, de egy kis benzinpénz, olcsó egyenruha, apró melegedő nem ártana, de ha nem kapnak sehonnan semmit, ők akkor is szolgálnak, mert biztonságban akarják tudni a családjukat, a gyerekeiket, a jövőjüket. Azt szeretnék, ha senkinek sem kellene megjárni azt a Golgotát, amit ők egyszer már megjártak.
A Cél Acél számlaszáma: 11600006-00000002-01859104
Civilekkel közösen
Salgótarján szocialista városvezetését a tavalyi választáson váltotta a Fidesz–KDNP által is támogatott új polgármester, Kreicsi Bálint. Rövid nyilatkozatot adott lapunknak:
Salgótarján közbiztonsági mutatói semmivel sem rosszabbak, mint más hasonló méretű magyarországi városokéi. Ettől függetlenül a nagyobb településekre jellemző bűncselekmények jelen vannak, jelentős probléma a kábítószer is. Nem kérdéses, hogy a közösségi normákat be nem tartókkal, az együttélés alapvető szabályait el nem fogadókkal szemben minél szélesebb spektrumú a fellépés, annál eredményesebbek tudunk lenni. Minden előremutató civil kezdeményezést üdvözlök, értékelem a csapat hozzáállását, ahogyan azt is, hogy immáron hivatalosan is megalakult az egyesületük. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a bűnmegelőzési rendszerbe is bevonhatók legyenek.
Salgótarján új vezetése 25 pontban határozta meg, miben fogunk előrelépéseket elérni annak érdekében, hogy Salgótarján fejlődő, élhető és összetartó város legyen. Az élhetőség kiemelt kritériuma a biztonság és a biztonságérzet, vállalásunk pedig az, hogy a polgárőrség megerősítésével, a rendőrséggel szoros együttműködésben, a kamerarendszerünk megújításával és kibővítésével biztonságos várossá tesszük Salgótarjánt! Ennek érdekében az idei évben a Versenyképes Járások Programból várható források egy részét is közbiztonsági fejlesztésekre kívánjuk fordítani.