Ehhez hasonló programokkal akarták felkészíteni a középiskolásokat iskolaújság és iskolarádió szerkesztésére Zuschlag Jánosék. A XXI. Századi Kulturális Egyesület papíron a környezettudatos életmódra is nevelte a fiatalokat. A Zuschlag-féle szervezet 1,3 millió forintot nyert egy zöld táborra a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztériumtól 2003-ban.

„Szervezetünk mindig hangsúlyt fektet a magyar fiatalok kulturális ismereteinek fejlesztésére. Célja, hogy a 18-22 éves fiatalok Horvátország kultúrájával megismerkedhessenek” – mondta Fodor Endre, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság tanácsvezető bírója. A horvátországi kiruccanásra 800 ezret kaptak a Gyurcsány-tárcájától.

Zuschlag ezúttal is elismerte, hogy a pénzeket nem pályázati célra költötték. Az iskolarádiós programból végül ifjúszocialista előszilvesztert szponzoráltak. „Eddig sem vitatta, hogy vannak olyan pályázati pénzek, amelyek nem arra a konkrét pályázatra lettek fordítva, hanem egyéb ifjúsági célra, illetőleg rendezvényre” – közölte Kovács M. Gábor Zuschlag János védője.

Kovács M. Gábor a Hír Televízió kérdésére elárulta: az idén Zuschlag már meg sem próbálja kérelmezni, hogy a karácsonyra való tekintettel szabadlábra helyezzék.

(hírTV)