Danielisz Béla, a fővárosi közgyűlés szocialista frakciójának tagja, a városrendészeti bizottság elnöke tett hétfő délután tanúvallomást a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Mint elmondta: egy-egy pályázati kiírásra 2002-2004-ben átlagosan 180-200 pályázat érkezett be. Általános értékelési szisztéma nem létezett, a bizottság minden tagja önállóan, a maga szempontjai szerint értékelte a beérkezett anyagokat.

Fodor Endre bíró kérdésére azt is elmondta a tanú: a pályázatokat kizárólag adminisztratív módon, formai szempontok szerint ellenőrizték, szakértőket nem vontak be az értékelésbe, a helyszíni ellenőrzés kérdése pedig fel sem vetődött.

Danielisz azt mondta: nem tudott arról, hogy a bizottsághoz 14 olyan pályázat is beérkezett, amelyek Zuschlag Jánoshoz kötődtek, bár az elsőrendű vádlottat jól ismerte.

Korábban az önkormányzat egyik pályázati ügyintézője elmondta a bíróság előtt: a vádiratban szereplő egyesületek (például a Biztos Pont, a Hoppá és a Vörös Fenyő) önkormányzathoz benyújtott anyagai véleménye szerint nagyon alacsony színvonalúak voltak, de feladatai közé nem tartozott a pályázatok szakmai értékelése, csupán az adminisztráció, a döntések, szerződések előkészítése és végrehajtása.

(baon.hu, hírTV)