Hirdetés
Hirdetés
-

Szarka Sándor

A Magyar Demokrata hetilap vezető szerkesztője, az Értékőr portréfilm-sorozat felelős szerkesztője; gazdasági újságíró Születési hely, idő:
1964. október 10.

Iskolák, végzettség:
pénzügyi szakdiploma, közgazdászi diploma a Janus Pannonius Tudományegyetemen (1995),
korábban Kilián György (ma Németh László) Gimnázium (1979-1983)

Mióta van a Magyar Demokratánál? Miért épp a Demokrata, hogyan került ide?
A Demokrata munkatársa vagyok a kezdetektől, vagyis 1994 októberétől. Televíziós munkatársi időszakomban Kárász Andor álnéven írtam. Már a Demokrata elődjében, a Pesti Hírlapban is jelen voltam mezőgazdasági, majd gazdasági újságíróként.

Miért lett újságíró, szerkesztő? Hogyan került erre a pályára?
Mindig is vágytam az írásbeli alkotásra, illetve a valóság feltárására, és a kettő szerencsésen találkozik az újságírói munkában.
További részletek

Tűz és víz

Mennyire lenne működőképes az a kormány, amit semmi más nem tartana egyben, csupán a Fidesz iránt érzett gyűlölet?

A csőd Karácsonya

Elképzelések, karizma és tudás híján nehezen képzelhető el, hogy a szocialista párt meg tudná állítani lejtmenetét.
Kölcsönös előnyök

Kölcsönös előnyök

Öt év alatt 74 vállalattal kötött stratégiai partneri megállapodást a kormány.
Adóelőny a családoknál

Adóelőny a családoknál

A családi adókedvezmények szinte minden gyermekes család számára könnyebbséget hoztak.
Közel a teljes foglalkoztatáshoz

Közel a teljes foglalkoztatáshoz

Hazánkban a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,4 millió főt. Ma 724 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010 nyarán. A munkanélküliség 4,2 százalékra csökkent.
Egyensúlyban az önkormányzatok

Egyensúlyban az önkormányzatok

Az adósságrendezést követően a települések helyreálltak az állami finanszírozás 90 százalékban lefedi a feladatokat.