Szarka Sándor
A Magyar Demokrata hetilap vezető szerkesztője, az Értékőr portréfilm-sorozat felelős szerkesztője; gazdasági újságíró
Születési hely, idő:
1964. október 10.
Iskolák, végzettség:
pénzügyi szakdiploma, közgazdászi diploma a Janus Pannonius Tudományegyetemen (1995),
korábban Kilián György (ma Németh László) Gimnázium (1979-1983)
Mióta van a Magyar Demokratánál? Miért épp a Demokrata, hogyan került ide?
A Demokrata munkatársa vagyok a kezdetektől, vagyis 1994 októberétől. Televíziós munkatársi időszakomban Kárász Andor álnéven írtam. Már a Demokrata elődjében, a Pesti Hírlapban is jelen voltam mezőgazdasági, majd gazdasági újságíróként.
Miért lett újságíró, szerkesztő? Hogyan került erre a pályára?
Mindig is vágytam az írásbeli alkotásra, illetve a valóság feltárására, és a kettő szerencsésen találkozik az újságírói munkában.