Hirdetés
Hirdetés



 








-

Keresett kifejezés:

Hajrá, Magyarország!

Levélváltás Ungár Péter, az LMP országos elnökségének tagja és Szentesi Zöldi László, a Demokrata főmunkatársa között a Hajrá, Norvégia! című blogbejegyzés kapcsán.

Hajrá, Norvégia!

Istenem, csak ne emlékeznék Jeszenszky Gézára az Antall-kormányból, bizony Isten, el is hinném, amit mond. Csakhogy – fájdalom – nagyon is emlékszem.

Ügynöklista, ami nincs

Az elmúlt évek legvastagabb közéleti hazugsága, hogy az ún. ügynöklisták léteznek. Most éppen a Momentum pattant fel a demagógia sötét lovára, de próbálkozik a Jobbik és a baloldal is.

Aluljáróból a fényre

Töredelmes vallomással kezdem: magam nem tartozom azok közé, akik kezdettől fogva, feltétel nélkül támogatták a budapesti olimpia megrendezését.

Chomsky születésnapja

A párbeszéd lehetetlen, mert a modernitásba és haladásba vetett hit rabszolgáiként egyetlen percig sem hiszik el, hogy valamiben hinni egyéni választás dolga, nem pedig „az” igazság maga.

Mindenki?

Persze, a jobboldalon is akadnak furcsa írások, de mégis a balra elterülő szellemi tartomány szorgos kis mezei munkásainak adjuk a pálmát: elképesztő cikkeket szültek már megint.

Búcsú az elefántcsonttoronytól

Igazuk van azoknak, akik szerint a világháló a létező valamennyi mocskot, pletykát, hazugságot ránk zúdítja, de csendben emlékezzünk meg arról, hogy a hírközlés és a tájékoztatás teljes szabadsága is ott valósul meg.

Szentesi Zöldi László: Momentum

Bármi lesz az olimpiai vita vége, a baloldal új aranyborjújának neve: Momentum. Előttük hajbókol az Index, nekik gazsulálnak a pártjaik, általános az ájuldozás, hogy mekkora ászok, micsoda tehetségek.

Szemeteket Párizsra vessétek!

A francia jobboldal a jelek szerint éppen most igyekszik elveszíteni a májusi elnökválasztást. Azt az elnökválasztást, amelyet nemrégiben már előre odaadtak Francois Fillonnak, mondván, senki sem tudja megszorítani a volt miniszterelnököt.