Keresett kifejezés: | Oldal 30 a 45-ből

Szabó Judit

újságíró

Kedvenc témák: Irodalom-, és nemzettörténeti évfordulók, települések bemutatása, turisztika, felzárkóztató programok, karitatív témák

A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végeztem magyar nyelv és irodalom, valamint közművelődés szakon. Pedagógusként azonban csak néhány hónapot dolgoztam, mert a családtagjaim biztatására 1993-ban jelentkeztem a Magyar Televízió riporter-műsorvezető másoddiplomás képzésére. Amint mondani szokás, az esélytelenek nyugalmával mentem el a felvételi beszélgetésekre, mert nem számítottam arra, hogy a kétezer jelentkező közül engem is beválogatnak majd a tizenvalahány szerencsés közé, akik különböző műhelyekben kezdhetik meg tévés gyakorlatukat. Így kerültem a médiába, és így nem lettem végül pedagógus.

További részletek

Riportot készíteni a közéleti szerkesztőség népszerű „Ablak” című műsorában, a szakma nagyjaitól tanultam. A műfajt pár éves kihagyástól eltekintve, azóta is gyakorolom, 2017 óta éppen a Magyar Demokratában, ahol kollégáimmal hétről hétre a saját témáinkat dolgozhatjuk fel, mindenféle kötöttségek nélkül, szabadon. Úgy vélem, ez a Demokrata egyik fő érdeme, hiszen nem sok olyan magas színvonalú közéleti hetilap színesíti a magyar palettát, amelyről mindez elmondható…

Kedvenc történeteim azok a helyszíni beszámolók, amelyek során a vidéki településeken végbement, utóbbi évekre datálható nagyszabású fejlesztésekről tudósíthatok. A munkámban az is egyedülálló, hogy különleges emberekkel találkozhatok, és olyan helyszínekre juthatok el, ami csak keveseknek adatik meg.
Nem sokan mondhatják el magukról, hogy megkóstolhatták az első magyar űrpaprikát, amelyet a Debreceni Egyetem Biodrome üvegházában fejlesztettek ki, és amelyre már a NASA is felfigyelt. Az asztronauták vitaminbombájából jómagam is falatozhattam, bár egy kis félreértés folytán nem az édesnemes, hanem az extrán csípős változatot sikerült megízlelni, ami valóban maradandó élmény volt.
Demokratás újságíróként ismerkedhettem meg az ellenállhatatlan humorú Csukás István íróval is, aki otthonában fogadta stábunkat. Hamar kiderült, hogy szegről-végről még földik is vagyunk, mert – bár semmilyen összefüggés nincs a kettő között –, a Nemzet Művésze éppen abban a kisvárosban, Kisújszálláson született, ahol egykor, a nem túl közeli múltban érettségi vizsgát tettem a helyi gimnáziumban, ahol nem mellesleg friss Nobel-díjasunk, Karikó Katalin is tanult…

Szívesen tanulmányozok történelmi témákat is, kedvenc korszakom a reformkor, amely megannyi példaértékű emberi sorssal gazdagította a nemzeti kultúrát. A most lezárult Petőfi 200 Jubileumi Emlékév kapcsán volt szerencsém többször is foglalkozni Petőfi Sándor életművel a színházi szerepeitől a költőzseni ellentmondásos személyiségének boncolgatásán át a szülővárosában tett látogatásig. Soha nem felejtem el azt a megható pillanatot, amint szülőházának tisztaszobájában álltam, az ágy mellett, amelyben édesanyja kétszáz évvel ezelőtt életet adott a „forradalom és szabadságharc költőjének”.

Megrendítő élmény volt a Katolikus Karitász orvosmissziós csapatával Kárpátaljára utazni olyan falvakba, ahol a legtöbb gyógyszer hiánycikk, és ahol a külhoni magyarok csak ritkán találkoznak szakorvossal. Megtisztelő volt elkísérni a határon túlra a fáradtságot nem ismerő, önzetlen doktorokat. Ugyanilyen megindító volt a dél-magyarországi tanyavilágban készített riport is, amelyben a magányosan, betegen élő András bácsit mutattuk be. A cikkünk nyomán annyi felajánlás érkezett a déli határvidéken őrködő polgárőrökön keresztül Mórahalomra, hogy kartondobozokba csomagolt ajándékok rengetege lepte el András bácsi jobb napokat is megélt, szegényes portáját. Mindez karácsony előtt történt, és bár nem vártunk érte hálát, szívmelengető érzésként éltük meg, hogy „élete legszebb ünnepéhez segítettük hozzá” a Demokratának köszönetet mondó András bácsit. Szóval ilyen a mi mesterségünk…