„Ha majd minden rabszolga-nép / Jármát megunva síkra lép / Pirosló arccal és piros zászlókkal / És a zászlókon eme szent jelszóval: / »Világszabadság!«”
Letiltott egy hétre a Facebook. Rossz fát tehettem a tűzre, már nem emlékszem, hogy mit, de egy pillanatra láttam felvillanni a feliratot, mielőtt kidobott: „Megsértetted a Facebook közösségi alapelveit”.
Lina videóját nézem. Hogy kicsoda Lina? Fogalmam sincs. Végül is mindegy. Hajnali fél hatkor mindegy az embernek. Ez az az időpont, amikor visszafeküdni felesleges, de felkelni is.
Emlékszem gyermekkoromból egy jelenetre. Mentünk a piacra krumpliért – a tél beállta előtt mindig hazafuvaroztunk egy harminckilós zsákkal –, s az Erzsébet királyné útjára kanyarodván apám megállt az újságosbódé előtt.
A Godot Galéria oldalán szemezgettem, s egy tárlaton akadt meg a szemem. Kortárs képek, jó, hagyján, az ember tudja, mire számíthat, de leginkább az fogott meg, hogy az „alkotások” jó része a miniszterelnökre volt kihegyezve.
Mihelyt az ember megszületik, rögtön megkeresi az ellenségeit. Legtöbbször keresni sem kell, az ellenség azonnal megtalál minket. Ezt a természetfilmekben látni döbbenetes és valósághű módon.