Hirdetés
Hirdetés



 








-

Keresett kifejezés:

Mese a szólásszabadságról

Mese a szólásszabadságról

„Nem úgy ez a Manfred! Ő bizony megsértődött. Azonmód szalad a főpincérhez, hogy őt a vendég úr megalázta.”
Advent idején

Advent idején

Amikor még rá lehetett mondani a feketére, hogy fekete, a fehérre pedig, hogy fehér. Szomorú idők voltak azok és buta, tudatlan népek.
Füstölgés

Füstölgés

Arra gondolok, hogy igenis példát kell mutatni. Mert ha ezek a fiúk bagóznának, akkor ugyan ki verné meg most Izlandot?

Kibújt a szög a zsákból

Aki szét akarja verni a hagyományos családokat, bele akar szólni a nemzetek önrendelkezésébe, belefirkálni az alkotmányukba, az úgy viselkedik, mint a két volt totalitárius rezsim vezetői viselkedtek.

Miért fogok nemmel szavazni

Minden kultúrában meg lehet találni a békés és jó szándékú embereket, ám minden együttérzésünk mellett mégis óvakodnunk kell attól, hogy több ezer éves szokásokkal »megáldott« tömegeket eresszünk a nyakunkba.