Várhatóan mintegy 2 tonna burgonya és 1,8 tonna alma, valamint 300 doboz 5 literes gyümölcslé talál majd gazdára csütörtökön délutánig Budapesten, a Kossuth téren a Földművelésügy Minisztérium (FM) árkádjai alatt rendezett húsvéti termelői vásáron – tájékoztatta a szaktárca sajtóirodája az MTI-t.

A termelők a Csongrád megyei Zákányszékről, illetve a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösről érkeztek árujukkal a fővárosba.

Az FM tájékoztatása szerint a tárca az akcióval szeretné felhívni a fogyasztók figyelmét, hogy lehetőség szerint közvetlenül a magyar termelőktől vásároljanak, és az üzletekben is a magyar eredetű gyümölcsöket és zöldségeket keressék.

Az utóbbi időben a kiskereskedelmi láncok ugyanis sokszor nem veszik át a magyar termelőktől az árut, például a burgonyát – mondták a szaktárcánál. Ezért az FM a mostani vásárral is szeretné elősegíteni, hogy a lehető legrövidebb úton jusson el a magyar gazdák áruja a vásárlókhoz.

Közölték, a kiskereskedelmi láncokat pedig arra kéri a minisztérium, hogy magyar termelőktől vásárolják meg a zöldségeket és a gyümölcsöket.

MTI