Mint az az együttes nyilatkozatában olvasható: „Végre van egy olyan jogvédő szervezet, amely a Nemzet ügyéért kiálló, küzdő hazafiak és az elkötelezett, missziót teljesítő szervezetek számára hatékony jogi védőernyőt nyújt. Ezt pedig az évek óta folytatott eredményes munkájukkal bizonyították. Szembe mernek menni az elnyomó, jogkorlátozó, önkényuralmi jellegű állami hazugság-gépezettel, koncepciós perekben védik a meghurcoltakat, kártérítést harcolnak ki nekik és küzdenek a magyarság elleni gaztettekért felelősök elszámoltatása, felelősségre vonása érdekében, az elprédált nemzeti vagyon visszaszerzése érdekében. Kiállnak az igazság mellett, kiállnak azokért, akik felemelik hangjukat a magyar verések, a magyargyűlölet ellen. Bízunk benne, hogy „Diadalt arat, győz az igaz szó…”, ahogy a tavaly ősszel kiadott „A Szabadság betűi„ című lemezünk címadó dalában is megfogalmaztuk” – olvasható a Hungarica együttes nyilatkozatában. Amúgy az együttes „A Szabadság betűi” című számáról készült klipet eddig közel 50 ezren tekintették meg, a lemez pedig az eladási lista előkelő helyén szerepel. A koncert fővédnökei: dr. Morvai Krisztina és dr. Gaudi-Nagy Tamás.
Koncert a nemzeti jogvédelemért
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/programajanlo/koncert-a-nemzeti-jogvedelemert-51600/
legfrissebb a rovatban
Megjelent a Demokrata legfrissebb száma

Nem vagyunk a Nyugat alattvalói
Interjú Robert C. Castellel és Kásler Miklóssal; Jön a családpolitika 2.0; Botrányos hódmezővásárhelyi buszbiznisz; Közszolgálatiság svéd módra
kiemelt hírek

Ellenállunk! – Brüsszelben minden a régi, az EB megint Európa ellen döntött
Újabb front nyílt Magyarország és Brüsszel között.
Kilenc éve vált valóra Szijjártó Péter álma
Szijjártó Péter kilenc éve tette le először a miniszteri esküt. Erről közösségi oldalán emlékezett meg.