A színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait állítja a középpontba a Hagyományok Háza és a Magyar Táncművészek Szövetsége Fókuszban a koreográfusok című új előadás-sorozata, amelynek keretében elsőként Novák Ferenc és Juhász Zsolt munkásságával ismerkedhetnek meg az érdeklődők március 21-én a Hagyományok Házában.

Az est első felében Novák Ferenc Forrószegiek című koreográfiáját láthatja a közönség a Bihari János Táncegyüttes előadásában. A produkció olyan eseményt dolgoz fel, amely a Kolozsvár melletti Szék faluban történt az 1900-as évek elején – olvasható a Hagyományok Háza által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Széken a lakosság utcák szerint rétegződött és a sajátos nevű utcák – Forrószeg, Csipkeszeg, Felszeg – évszázadokig az élő hagyomány színterei voltak és választóvonalat is alkottak. Ez a hagyomány szigorúan szabályozta a párválasztást is, tiltotta a különböző „szegek” fiataljai közötti házasságot.

Mindig voltak persze fiatalok, akik bármit megkockáztattak szerelmükért. A falu közössége ilyenkor a maga módján rendreutasította a törvényszegőket. Az is megesett, hogy a szokásrenddel szembeszegülő lány megviccelése túlságosan jól sikerült, a kipellengérezés tragédiába fulladt. A széki Rómeó és Júlia megrázó történetét dolgozta fel Novák Ferenc rendező-koreográfus.

Az ismertető szerint az est második felében a még aktívan alkotó Juhász Zsolt művei kerülnek terítékre, érzékeltetve a színpadi néptáncművészet szerves fejlődését, a törvényszerű hasonlóságokat és különbségeket, a jelen kor diktálta új kérdéseket és az arra adott aktuális válaszokat. A koreográfus munkáiból összeállított válogatást a Bihari János Táncegyüttes, a Duna Művészegyüttes és a Duna Táncműhely előadásában láthatja a közönség.

A színpadi tánctörténetben megkerülhetetlen alkotó, Novák Ferenc emblematikus koreográfiái az adott kor mindenféle társadalmi, kulturális vagy akár politikai befolyásolása ellenére is örökérvényűvé váltak. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művész Nagyenyeden született 1931-ben, örmény-magyar család sarjaként.

Első koreográfiáját a honvédségnél készítette, ahol a Bihari együttes gondolata is megszületett, amelyet 1954-ben három katonatársával meg is alapított. Majdnem négy évtizedig dolgozott a Honvéd Együttes művészeti vezetőjeként, koreografált az amszterdami Nemzetközi Táncszínházban és a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztiválnak is volt művészeti vezetője.

Juhász Zsolt Harangozó Gyula-díjas táncos, koreográfus 1967-ben született Szegeden. A Tömörkény Szakközépiskola szobrász szaka és a Szeged Táncegyüttes után következett Budapest és a BM Duna Művészegyüttese, amelynek 2007 óta művészeti vezetője. Ars poeticája a magyar néptánc hagyományainak hiteles ápolása, és annak művészi színvonalú színpadra vitele mellett, hogy a magyar néptánc sokszínű formakincsét felhasználó kortárs mozgásszínházi technikák ötvözetével, korszerű táncszínházi produkciókat hozzon létre.

A március 21-i előadást követően lehetőség nyílik az alkotókkal való beszélgetésre.

MTI