Egy fotókiállítással már hétfőn megkezdődnek az aradi vértanúk emléknapjának ez évi központi programjai. Az október 6-ai nemzeti gyásznapon, kedd reggel félárbócra engedik Magyarország lobogóját a Parlament előtti Kossuth téren – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) az MTI-t. A rendezvények miatt több helyen már hétfőn forgalmi korlátozások lépnek életbe.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.

A központi rendezvényeket hétfőn a budapesti a Március 15. téren a Hátrahagyottak emlékezete című fotókiállítás nyitja meg. A szabadtéri tárlaton Kun Szabó István vezérőrnagy, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mond beszédet.

Az október 11-ig megtekinthető kiállítás a tizenhárom tábornok hátrahagyott családját, az özvegyeket, menyasszonyokat mutatja be, akiknek az élete gyakran ellehetetlenült, akik maguk is áldozatok voltak, még ha életben hagyták is őket – írta a HM NRH a közleményben. „A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy az emléknap kapcsán a női sorsokról beszéljünk, névtelen hősökről, számunkra ismeretlen sorsú emberekről” – olvasható az ajánlóban.

Kedden 9 órakor Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját a Kossuth téren. 11 órakor a Fiumei úti temetőben, a Batthyány-mauzóleumnál emlékműsorral és koszorúzási ceremóniával folytatódik a megemlékezés. A vértanúk emlékére Simicskó István honvédelmi miniszter mond beszédet.

Batthyány Lajos egykori miniszterelnök vesztőhelyénél, az Örökmécsesnél 11 és 16 óra között gyertyagyújtással róhatják le kegyeletüket az emlékezők.

A HM NRH közleménye szerint a rendezvények miatt hétfő 18 órától kedd 12 óráig megállási és várakozási tilalom lép életbe a Kossuth tér és a Batthyány-örökmécses környékén, az Alkotmány utcában, a Balassi Bálint és a Markó utca egy részén, valamint a Báthory utca, Hold utca, Aulich utca sarkain körben.

Emellett forgalmi zárásra, terelésre kell számítani kedden várhatóan 8 óra 50 perctől 9 óra 30 percig a Balassi Bálint utca Kossuth tér és Markó utca közötti részén, a Szalay utcában és az Alkotmány utcában a Kossuth tér és Honvéd utca között, a Nádor utcában, valamint a Báthory utcában. Továbbá a Kossuth térről a Batthyány-örökmécseshez vonuló emlékmenet miatt kedden 9.30-tól 10 óráig lezárják a forgalom elől a Báthory utca egy szakaszát, a Hold utca, a Kozma Ferenc utca és a Honvéd utca egy szakaszát, a Szemere utca és a Nádor utca egy részét, a Vértanúk terét körben, az Aulich és a Vécsey utcát.

A forgalmi változásokról bővebben a rendőrség (www.police.hu) és a Budapesti Közlekedési Központ (www.bkk.hu) honlapján lehet tájékozódni. Az emléknapról a www.nrh.kormany.hu és a www.oktober6.kormany.hu oldalon található részletes tájékoztatás – írta a HM NRH.

MTI