Bayer Zsolt szerint a pesti alsó rakpart hétvégi megnyitása a gyalogosok számára felelőtlen döntés volt a főpolgármester részéről.

„Egymás hegyén-hátán az emberek, nagyjából a 70 százaléka maszk nélkül” – részletezte a hétvégi állapotokat a publicista. Szerinte azonban ha megint felmegy a járványgörbe, akkor pont Karácsony és az ellenzék fogja az Orbán-kormányt okolni. „Megnyitja a rakpartokat ez a barom” – foglalta össze a hétvégi helyzetet.

„Ez ugyanaz a sátáni gondolkodás, mint amikor nem eresztik be a keleti vakcinákat” – tette hozzá Bencsik András.

„Egy vagy két hét múlva ez katasztrófát fog okozni Budapesten. Nem feltételes módban, kijelentő módban lehet mondani”

– fogalmazott a Demokrata főszerkesztője, aki hangsúlyozta, hogy a (rakpartra kilátogató) fertőzöttek miatt elképesztő hullám indul majd el.

Gajdics Ottó szerint a felelőtlen embereknek nem ártana, ha benéznének egy Covid-osztályra, ahol láthatnák, hogy mi szenvedésen mennek keresztül azok, akik elkapták, és milyen heroikus küzdelmet folytatnak, akik ápolják őket.