A békák populációinak robbanásszerű növekedéséhez vezetett az 65 millió évvel ezelőtti ütközés egy aszteroidával, amely a dinoszauruszok kihalását okozta – állapította meg egy tanulmány.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A gerincesek leginkább szerteágazó csoportját alkotják a békák: több mint 6700 fajukat ismeri a tudomány – írta a BBC hírportálja az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.
    
Evolúciójuk történetét azonban a genetikai adatok hiányában mindeddig nem sikerült még feltárni.
    
Amerikai és kínai kutatók új tanulmánya a mai békák három fő, nagyjából egy időben megjelent ősét írja le, ezek az élő békafajok 88 százalékát jelentik.
    
A rendkívüli faji sokszínűség a tudósok szerint egy aszteroida becsapódása után kezdett kialakulni. Az égitest a mai mexikói Yucatán-félszigetnél ütközött a Földnek.
    
A becsapódás az atombombánál milliárdszor nagyobb energiát szabadított fel, kipusztítva a földi élet háromnegyedét, ám úgy tűnik, ezzel előkészítette a talajt a békák felemelkedéséhez.
    
A tudósok 156 békafaj DNS-ének 95 fő génjét elemezték, majd ezt további 145 faj génjeivel vetették össze, hogy a genetikai rokonságok alapján felrajzolhassák a békák részletes családfáját.
    
Békakövületekből vett genetikai információ segítségével felállították a családfa idővonalát. Megállapították, hogy a három legnagyobb békacsoport – Hyloidea, Microhylidae és Natatanura – eredete 66 millió évvel ezelőtti elterjedésükig nyúlik vissza.
    
„Újra, más paraméterekkel is elvégeztük az elemzéseket, az eredmény ugyanaz maradt” – mondta Peng Csang, a kuangcsoui (Kanton) Szun Jat-szen Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.
    
„A békák már több mint 200 millió éve megjelentek, kutatásunkkal arra mutattunk rá, hogy a dinoszauruszok tömeges kihalásáig kellett várni, hogy robbanásszerűen elterjedjenek és rengeteg különböző fajuk kifejlődjön, ezek leszármazottja a ma élő békafajok nagy többsége” – húzta alá David Blackburn, a tanulmány másik szerzője, a Floridai Természettudományi Múzeum kutatója. 
    
Az új békafajok kialakulásának sebessége arra utal, hogy a túlélők valószínűleg az ütközés után keletkezett ökológiai űrt töltötték fel – tette hozzá.
    
Az aszteroida becsapódása a földi vegetáció nagy részét is kiirtotta. Ahogy az erdők újra növekedésnek indultak, úgy tűnik, a békák az első lakóik között voltak.
    
„A legizgalmasabb, hogy megmutattuk, micsoda erős állat a béka! Túlélte a katasztrófát, mely tökéletesen eltörölte a Föld színéről a dinoszauruszokat” – magyarázta Peng Csang.

MTI