Fotó: Shutterstock, készítette kobeza
Hirdetés

Az intézmény pénteki közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyúl nem játékszer, hanem élőlény, amely tartása felelősséggel jár.

A nyúltartás sok örömmel is jár, de egy felelős gazdanák mérlegelnie kell, hogy pontosan miért szeretne állatot tartani és meg kell fontolnia, hogy tudja-e vállalni az állattartással járó életmódváltozást. Egy nyúl akár egy évtizedig is élhet és már előre tudni kell, ki gondoskodik majd róla, ha a család például nyaralni megy. Jó, ha előzetesen mindenki rendelkezik az állattal kapcsolatos ismeretekkel is – hangsúlyozzák a közleményben.

A gazda köteles az állat elhelyezéséről, táplálásáról, felügyeletéről, tisztán tartásáról, szükség esetén pedig a gyógykezeléséről is gondoskodni. Ezt az állatvédelmi törvény írja elő – hívják fel a figyelmet.

Mint írják, az állatkert nyúlvédelmi tevékenységének legfontosabb eleme, hogy mindenki figyelmét igyekszik felhívni a felelős állattartásra és arra, hogy alaposan meg kell fontolni a húsvéti nyuszi vagy bármilyen más állat megvásárlását. Az intézmény tanácsokkal segíti a felelős nyúltartást, amelyről az intézmény honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. A zoopedagógiai programkínálatában pedig olyan tanulmányi csoportoknak szóló foglalkozások szerepelnek, amelyek témája a házikedvencekkől való felelős törődés.

Korábban írtuk

A tájékoztató szerint az állatkert évtizedek óta alternatív lehetőségeket is kínál azoknak, akik nem vásárolnak élő állatot, például a nyuszisimogatást, amely a járvány miatt szünetel, de az állatok jelképes örökbefogadására most is van lehetőség. Április 1-ig az Állatkerti Alapítvány húsvéti képeslapküldő szolgálata is várja az érdeklődőket, az alapítvány Facebook-oldalán pedig a nagy nyúlnévválasztó játékon lehet részt venni.