Varga Csaba célja, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül megmássza a Pakisztán és Tibet határán, a Himalája Karakorum hegységében emelkedő csúcsot. A nagyváradi hegymászó hétfőn indul Budapestről Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba, majd Skardu és Askole érintésével, mintegy 5-6 napos gyaloglással várhatóan június végén éri el a K2 mintegy 5000 m magasságban fekvő alaptáborát. Utána következik a heteken át tartó akklimatizáció, majd a csúcstámadás.

Hirdetés

A bejegyzés szerint a világ egyik legismertebb és legnehezebben megmászható csúcsa a K2, technikailag jóval összetettebb kihívás, mint a legmagasabb Mount Everest.

Felidézik, hogy Varga Csaba eddig hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel és lobogtatta meg a Nagyvárad feliratos magyar zászlót. Ezzel ő legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül elért élő magyar hegymászó.

Varga Csaba a Hazajáró rendszeres túratársa, aki már több epizódban is szerepelt és minden expedíciójára magával viszi a Nagyvárad feliratú magyar zászlót, amelynek meglobogtatásával a partiumi, nagyváradi magyarok élni akarását hirdeti.

Korábban írtuk

Az érdeklődők az expedíciót a Hazajáró hivatalos Facebook-oldalán követhetik nyomon.