Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: POM POM
Hirdetés

Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

A Westel Rádiótelefon Kft. 1989. december 4-én alakult meg a Matáv (ma Magyar Telekom) és az US West vegyes vállalataként. A Westel 450 MHz-es frekvenciatartományban nyújtott analóg rádiótelefon-szolgáltatása 1990. október 15-én Közép-Európában elsőként indult meg, kezdetben három bázisállomással, egy digitális központtal és egy budapesti értékesítési ponttal.

Az érdeklődés óriási volt, három héttel később már 15 ezren használták a szolgáltatást, jóllehet szerződéskötéskor akkoriban csillagászatinak számító összeget, 75 ezer forint belépési díjat kellett fizetni. A havi díj 6300 forintra rúgott, ehhez jött a mintegy négy kilogramm súlyú, táska méretű készülékek 70-115 ezer forintos ára, ráadásul nemcsak a kimenő, hanem a bejövő hívások után is fizetni kellett.

Három évvel később, 1993 végére a Westel 450 előfizetői a három kapcsolóközpontnak és a 400 bázisállomásnak köszönhetően már az ország egész területén telefonálhattak készülékükkel. A szolgáltatás a 06-60-as körzetszámon volt elérhető, a telefonszámok kezdetben ötjegyűek, 1992-től hatjegyűek voltak. Az analóg rendszerű mobilszolgáltatás iránti kereslet a GSM mobiltelefonok megjelenése után egyre kisebb lett, de a mobil telefonálás a digitális technológia kínálta új lehetőségek köszönhetően továbbra is gyorsan terjedt.

Korábban írtuk

Az egységes nemzetközi szabványon alapuló, a 900 MHz-es frekvenciatartományban szolgáltató GSM (Global System for Mobile Communication) rendszernek számos előnye volt az analóg rádiótelefon-hálózatokkal szemben: jobb minőségű beszédkódolás, nagyobb hálózati kapacitás, szöveges üzenetek (SMS) küldésének lehetősége, hangposta, hívások indítása és fogadása külföldről (roaming). A készülékek mérete is zsugorodni kezdett, a táska méretű „mobilokat” felváltották a kisebb, zsebre vágható telefonok.

A GSM-szolgáltatásra 1993-ban kapott koncessziót a skandináv-magyar tulajdonú Pannon GSM (ma Telenor), továbbá a Matáv és az US West vegyes vállalata, a Westel 900 (2004-től T-Mobile, 2006-tól Magyar Telekom). A két cég nagyjából egy időben, 1994. március végén indította el mobilszolgáltatását. A magyarországi piacra 1999. november 30-án lépett a harmadik szolgáltató, a Vodafone, amely kezdetben vetélytársai hálózatát használta, de rövid időn belül kiépítette saját hálózatát. Magyarországon akkor már 1,2 millió előfizetést regisztráltak, míg napjainkban 11,7 és 11,8 millió darab körül ingadozik, 100 lakosra nagyjából 120 előfizetés jut. A negyedik szolgáltató, a DIGI 2019-ben indította el a mobil telekommunikációs szolgáltatásait a magyarországi piacon.

Az 1990-es évek végére a Westel 450 piaca leszűkült, a lemorzsolódó előfizetők jelentős része a Westel 900-zal szerződött. A Westel 450 koncesszióját 2003-ban mondta fel, ezzel a 06-60-as behívószámon elérhető hálózat szolgáltatása megszűnt.

A mobilcégek ügyfelei egyre több értéknövelt szolgáltatás között válogathattak, bővült a készülékkínálat is. Megjelentek az előre fizetős, kártyás konstrukciók, a mobilszámok 1998-ban változtak hatjegyűről hétjegyűre. Az ezredfordulóra a GSM-szolgáltatók gyakorlatilag teljes országos 2G-s lefedettséggel rendelkeztek. Ezután indultak a csomagkapcsolt adatszolgáltatások (GPRS), és megjelent az MMS (Multimedia Messaging Service) szolgáltatás is. 2001-ben a mobilinternettel elérhető sebesség 9,6 kbps volt, azaz egy DVD-filmet 45 nap alatt lehetett volna letölteni – ma ez már csak perceket vesz igénybe. A szolgáltatók ekkor már az országos 3G-hálózat kiépítésén dolgoztak, így jelenhettek meg a korlátlan adatátvitelt nyújtó 3G-s adatdíjcsomagok. Erre szükség is volt, mert terjedni kezdtek az okostelefonok.

A mobilhálózatok a beszélgetéseken túl ma már a gyors adatátvitel területén is versenyképes megoldásokat kínálnak. A 2010-es évektől a negyedik generációs (4G) mobilhálózattal nagyságrendekkel gyorsabb le- és feltöltési sebesség érhető el, az online alkalmazások és játékok használata a mobilhálózaton keresztül még könnyebbé vált. Tavaly az újabb minőségi ugrást jelentő 5G szoltáltatás is elindult, igaz nem teljes lefedettséggel, az 5G frekvenciatenderen három szolgáltató jutott frekvenciához.