Fotó: ShutterStock/Mala Iryna
Hirdetés

Azt írták, a mérések szerint a parlagfű pollenkoncentrációja jelenleg országosan alacsony, a parlagfű virágporára érzékenyek már nem tapasztalnak tüneteket.

A lehűlés és a hétvégi eső után azonban enyhébb időjárás következhet, ezáltal a korábban kiszóródott és kiülepedett pollenszemek visszakerülhetnek a levegőbe. A parlagfű pollenkoncentrációja így helyenként ismét elérheti a közepes szintet, enyhe allergiás tüneteket okozva – figyelmeztettek.

Kifejtették, az idei szezon felfutásának kezdetén a pollenterhelés egy jelentős visszaesés után a sokéves átlagnak megfelelően alakult, majd az elnyúlt tetőzés után viszonylag lassan csengett le.

Az idei szezon átlagos pollenterhelést jelentett, ami sok tekintetben a rendkívül időjárásnak – az aszályos nyárnak, az augusztus második felében esett sok csapadéknak és a szeptember második felében tapasztalható lehűlésnek – köszönhető – fűzték hozzá.

Korábban írtuk

Jelezték azt is, hogy a szezon az előző évhez képest kissé korábban indult, és a csúcsidőszak 29 napig tartott, néhány nappal rövidebb volt, mint 2021-ben. A parlagfűpollen országos napi átlagkoncentrációja először augusztus 18-án, a legutóbb pedig szeptember 15-én haladta meg a tüneteket okozó, nagyon magas szintet.

A szeptember végi lehűlés hatására az országos átlag az előző évnél csaknem egy héttel hamarabb csökkent a tüneteket okozó szint alá – írták.

Az NNK tájékoztatása szerint a csúcsidőszakban az extrém magas koncentrációjú napok száma is valamivel alacsonyabb volt, mint 2021-ben. Az abszolút legmagasabb napi koncentrációt Békéscsabán regisztrálták, értéke a tavalyi, Nyíregyházán mért szintnél kissé magasabb volt – tették hozzá.

Figyelmeztettek, hogy a tél sem mindig tünetmentes időszak az allergiások számára, mert az allergén gombák koncentrációja emelkedhet. A fűtési szezonban a beltérben a penészgomba és a poratka okozhat allergiás megbetegedéseket.

Ha az előző évhez hasonlóan most is enyhe lesz a december és a január, akkor számítani lehet arra, hogy a mogyoró virágzása már januárban elindulhat – áll az NNK közleményében.