A Balaton partján történt...
Az illemhely és az illem
A Balaton mellett, a part menti sétányt szegélyező vendéglátóhelyek egyikén figyeltünk fel a mellékelt képeken olvasható közlésekre.
Az első teljességgel érthető: egyetlen ételeket és/vagy italokat kínáló létesítményben sem nézik jó szemmel, ha a vendég máshol vásárolt harapnivalóval és frissítővel érkezik, így csökkentve a helyben rendelt tételek számát és mennyiségét (és persze a számla végösszegét). Az, hogy a betérők lehetőleg ne vizes fürdőruhában telepedjenek a székekre, szintén akceptálható kérés, hiszen nem közvetlenül a strandon található büféről van szó.
A következő felirat viszont arról tájékoztatja az érkezőket, hogy a létesítményben csak a fogyasztó vendégek használhatják a mosdót, és az ezzel kapcsolatos kérdéseikkel lehetőleg ne tartsák fel a személyzetet.
A szöveg elolvasása után felötlött bennünk: lehetséges, hogy vannak érdeklődők, akik nem fogadják el a bevett szabályt, és nem ülnek le néhány falatra, vagy egy pohár italra vagy, mielőtt vagy miután elvégezték a dolgukat? Vagy akadnak vállalkozók a magyar tenger partján, akik betérés helyett távolmaradásra szólítják fel az érkezőket, megfosztva magukat néhány fizetővendégtől?
Miután megérkeztek az általunk rendelt sütemények és sörök – hiszen betértünk a szóban forgó helyre –, megkérdeztük a felszolgálót, miért írták ki mindezt. Megtudtuk:
a közelben van egy yachtkikötő.
Az onnan érkezők általában csak a mosdót szeretnék használni, és nemegyszer szóvá teszik: ha kifizetnék azt a két-háromszáz forintot – a nyilvános illemhelyeken általában ennyi a használat díja –, miért nem térhetnek be célirányosan a mellékhelyiségbe?
– Csakhogy mi itt vendéglátóhelyet üzemeltetünk, nem vécét. Aki azt keresi, az épület háta mögött talál egyet, fizetni sem kell érte. Egy vendéglátóhelynek megvannak a maga szabályai, a maga kultúrája. Belefáradtunk abba, hogy ezt naponta ötvenszer elismételjük – legyint kissé fásultan a felszolgáló, és a kiürült tálcával visszatér a pult mögé.
A létesítménytől alig harminc lépésre csakugyan áll egy nyilvános mosdó, a legszükségesebb felszereléssel. Minden további nélkül használható, ráadásul ingyen.
Úgyhogy távozásunk után két gondolat ötlik fel bennünk. Az első: a szorult helyzet olykor nem azonos az igazán kellemetlen helyzettel. A második: szükség ide vagy oda, az illemhelyhasználatnak is megvannak a maga illemszabályai.
