Fotó: facebook.com/Demeter Chocolate (illusztráció)
Hirdetés

A megmérettetésre az összes magyarországi gyártó meghívást kapott, akik szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e a versenyben és a teljes szaloncukor-kínálatukból hányat indítanak el – mondta el Az év dzaloncukra csütörtöki online eredményhirdetésén Kovács Ádám és Kovács Gergely, a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa, a verseny két ötletgazdája.

A szervezők fontosnak tartották, hogy a nagy cégek mellett a kisebb és a kézműves gyártók is lehetőséget kapjanak, továbbá hogy a különböző összetevőkre érzékeny fogyasztók, a kis pénzből gazdálkodók és az újdonságot keresők, valamint a gyermekeknek vásárlók számára is segítségül lehessenek a választásban.

Az év szaloncukra díj győztese a Demeter Chocolate sós karamellás szaloncukra lett, második helyen a gyulai Kézműves Cukrászda kókuszkrémes szaloncukra végzett, a harmadik pedig a Stühmer pisztáciakrémes szaloncukor lett.

Az év kézműves szaloncukra ezúttal a Kézműves Cukrászda mogyorónugátos tejcsokoládés terméke, a második helyezett a Demeter Chocolate Irsai Olivér szőlőpálinkás szaloncukra, harmadikként pedig a Sulyán cukrászda sós, tökmagos, fehércsokoládés trüffel szaloncukrát rangsorolták a kóstolók.

Korábban írtuk

A cukormentes kategória első helyezettje a Sulyán cukrászda mandulás, aszalt szilvás, diós, étcsokis szaloncukra, a második a Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukra, a harmadik pedig a Tesco Finest mandulás-csokoládés szaloncukor lett.

Az év laktózmentes szaloncukrai sorrendben a Damniczki cukrászda vörösboros-málnás szaloncukra (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet merlot-jával), a Lissé Fitt rumos-kakaós szaloncukor és a Chocco Garden banánhabos szaloncukor.

Az Upper Bars belga étcsokoládéba mártott narancsos szaloncukor nyerte el Az év gluténmentes szaloncukra címet, mögötte a Majomkenyér mogyoróvajas szaloncukor és a Szerencsi Paleobon mogyorókrémmel töltött szaloncukor végzett.

Az Év Szaloncukra a 499 forint/100gramm alatti árkategóriában a Tesco karamellkrémmel töltött szaloncukor lett, a második a Dolcetta Csendes Éj rumos-kakaós szaloncukor, míg a harmadik az Auchan tejkaramellás szaloncukor.

Az extra kategóriákban csak egy-egy győztest hirdettek. A legjobb zselés szaloncukor a Chocco Garden meggyes szaloncukra lett, az év új ízének a Piros Mogyorós kókusz szaloncukrot választották, a gyerekek kedvence kategóriában pedig holtversenyben a Tesco banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukor végezett az élen.

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke elmondta: a hungarikumnak számító szaloncukorból Magyarországon évente 3500 tonnát adnak el. Felméréseik szerint a háztartások 90 százaléka vásárol szaloncukrot, átlagosan 1 kilogrammnyi mennyiségben kilónként 2000 forintos áron. A legkedveltebb ízek a piacon a zselés, a kókuszos, a karamellás, a csokoládékrémes, a marcipános és a mogyorókrémes.

Mint hozzátette, a koronavírus-járvány egyik vesztese az édesipar és várhatóan szaloncukorból is kevesebb fogy majd idén, reményeik szerint azonban a visszaesés csupán átmeneti jelenség lesz.