A világ legdrágább, a becslések szerint akár egymillió fontot (360 millió forintot) is érő skót whiskyjére lehet licitálni október 3-án a Bonhams árverési ház edinburgh-i aukcióján.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A Macallan Valerio Adami 1926 elnevezésű whiskyt 60 évig érlelték, mielőtt palackozták volna. A Macallan szeszfőzde annak idején Peter Blake és Valerio Adami popartművészeket kérte fel a 24 palack címkéjének megtervezésére. 12 üvegre Blake, 12-re pedig Adams címkéje került.

Az októberi árverésre bocsátott whiskyt a tulajdonos az észak-skóciai Macallan szeszfőzdétől vásárolta 1994-ben meg nem nevezett összegért.

Egy másik palack Macallan Valerio Adami 1926 whiskyért idén májusban rekordárat, 815 ezer fontot (294 millió forintot) fizettek ki a Bonhams aukcióján Hongkongban. Azon az árverésen egy palack Macallan Peter Blake 1926-ot 751 ezer fontért (271 millió forintért) vásároltak meg.

A BBC szerint nem lehet tudni, hogy hány Macallan Valerio Adami 1926 palack létezik még. A 2011-es japán földrengésben állítólag egy üveg megsemmisült, és legalább egyet már felbontottak és elfogyasztottak.

Martin Green, a Bonhams whiskyszakértője szerint „a Macallan 1926 a whiskyk szent grálja”.