Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A 14 oldalas dokumentum értékét 700 ezer és egymillió dollár közötti összegre becsüli a Sotheby’s, és decemberben New Yorkban kerül kalapács alá. Ez a kiáltvány egyetlen ismert példánya – jelentette be az aukciósház szerdán.

Coubertin báró 1892-es párizsi beszédében szorgalmazta az újkori olimpia létrehozását az ókori görög játékok mintájára, majd egy felhívást adott közre. Két év múlva alapította meg a görög Dimítriosz Vikélasszal együtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, amelynek főtitkára, később (1896-1925) elnöke lett. Az első újkori olimpiára 1896-ban került sor Athénban.