Hirdetés

Az RTE ír köztévé beszámolója szerint szerdán este jelentették a 17 és 21 éves unokatestvérek eltűnését, akik a Galway-öbölben hódoltak a deszkán evezés sportjának.

Nagyszabású tengeri és légi keresés indult a felkutatásukra, végül csütörtök hajnalban egy halász találta meg őket 27 kilométerre eltűnésük helyétől. A lányok egy homárcsapda helyét jelző bójába kapaszkodva vészelték át az éjszakát a nyílt tengeren a szakadó esőben és erős szélben. Evezőlapátjukat lengetve próbálták felhívni magukra a figyelmet.

A halász elmondta, hogy a lányok nagyon kimerültek voltak, de azért tudtak ülni, és egy kicsit beszélgetni is lehetett velük. Megmentőjük egy kis szigetre vitte őket, ahonnét helikopterrel szállították kórházba a bajba került fiatalokat.

Korábban írtuk