Meglátni a rosszban a jót – talán ezt a címet is adhattuk volna a képen látható falfestménynek.Ugyan a járványhelyzet…

Posted by Szentkirályi Alexandra on Monday, September 20, 2021
Hirdetés

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a Nők Magyarországért Klub alapító tagja ez alkalomból hangsúlyozta: a járványhelyzet nem múlt ugyan el maradéktalanul, ám a sikeres védekezésnek és a hatékony vakcináknak köszönhetően ma elmondhatjuk azt, hogy Magyarország Európa egyik legszabadabb és járványügyi szempontból is a legbiztonságosabb országa.

A felszabadult nyár után rendben újra tudott indulni az oktatás az iskolákban, a szülők a munkahelyeken dolgozhatnak, és azokat a rendezvényeket is meg lehet tartani, amelyek megrendezésére másfél évig nem volt lehetőség – sorolta.

Újra működik tehát az ország, amiért köszönet illeti a védekezés frontvonalában helytálló egészségügyi dolgozókat, akik a nap huszonnégy órájában az emberi életekért küzdöttek – emelte ki. Ugyancsak köszönet illeti a katonákat, a digitális oktatást megvalósító pedagógusokat, a kereskedelmi dolgozókat, valamint a családokat és a kisebb-nagyobb közösségeket, amelyek egymást segítették ebben a nehéz időszakban – mondta.

„Hiszünk abban, hogy egy erős ország az erős közösségeken is alapszik, mi magyarok pedig meg tudtuk mutatni az elmúlt időszakban, hogy ha baj van, akkor számíthatunk egymásra – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Korábban írtuk

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere szintén köszönetet mondott a védekezésben résztvevőknek.

”A jövőben is tegyünk meg mindent azért, hogy Európában példát mutassunk összefogásból, a vírus elleni védekezésből„ – mondta a polgármester.

A falfestmény, a Színes Város Csoport alkotása a Kossuth Lajos utca 88. szám alatti társasház tűzfalán látható. Egy kisiskolást ábrázol aki piros, szív alakú, ”Köszönjük„ feliratú léggömböt tart a kezében, a háttérben pedig egy egészségügyi dolgozó alakja látható. A falfestmény avatásán voltak általános iskolások is, akik hasonló léggömböket tartottak a kezükben.