Fotó: bbc.com (képernyőfotó)
Hirdetés

Corine Bastide Liege közelében szenvedett balesetet, autója kicsúszott az útról és felborult a közeli erdőben. Azután szabadították ki a 45 éves sérült nőt, hogy a család barátai napokkal később hirdetéseket aggattak ki eltűnéséről és valaki észrevette az erdőben az autót.

Kórházi ágyáról nyilatkozva a nő az RTBF állami rádiónak elmondta, hogy első éjszakáján a gépkocsiba zárva folyamatosan csöngött a mobiltelefonja, de olyan fájdalmai voltak, hogy képtelen volt érte nyúlni.

„Másnap már nem csöngött. Tudtam, hogy lemerült. Amikor embereket hallottam, megpróbáltam kiabálni, de valószínűleg senki nem hallotta meg” – nyilatkozta.

Múlt héten Belgiumban a hőmérséklet 40 Celsius-fok fölött volt, Bastide úgy élte túl a balesetet és a hosszas fogságot, hogy amikor vihar tört ki, vizet gyűjtött.

„Kezdetben fojtogatott a hőség, de a lábammal ki tudtam nyitni a kocsi ajtaját. A hét végén elkezdett esni az eső, ami jó volt, de két éjszaka vízben aludtam. Hideg volt és folyamatosan remegtem” – idézte fel a történteket.

„Úgy próbáltam meg inni, hogy a rágógumi dobozát töltöttem meg vízzel” – mondta, hozzátéve, hogy nedves faágat is rágcsált. Éhséget nem igazán érzett. A legnehezebb az volt, hogy összetörött üvegeken feküd. Megpróbáltam felemelkedni, de úgy érzete, hogy a háta darabokra tört.

„Úgy gondoltam, soha nem szabadulok innen. De éli akartam a gyermekeim miatt. Nem akartam, hogy azt gondolják, valami butaságot követtem el, megöltem magam. Ez egy baleset volt” – hangoztatta.