Tavaly októberben több médiumban is megjelent a hír, miszerint újranyílik a főváros egyetlen jódos-sós gyógyfürdője, amit több mint egy évtizede zárattak be, miután működtetése veszteséges volt.

A pesterzsébeti Duna-part felső szakaszán a lokálpatrióta vitéz Földváry Jánosnak köszönhetően létesült gyógyfürdő 1933-ban. Ez volt a főváros egyetlen fürdője, amelynek vize a jódos, brómos gyógyvizek csoportjába tartozott. A létesítmény két saját, fúrt kúttal rendelkezett, az egyikből 43 fokos termálvíz, a másikból 15 fokos ásványvíz tört föl. Utóbbit fogyasztás céljából palackozva árusították is, a fürdőzéshez pedig két, Truman mozdonyról származó kazán segítségével melegítették fel. A pesterzsébeti fürdőben működött egyes információk szerint Európa első hullámmedencéje, amit vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó adriai jachtjának első géptisztje tervezett és készített.

A fürdő a háború után az államosítás áldozata lett, s bár tovább működött, állapota a rendszerváltás idejére meglehetősen leromlott. Több felújításon is átesett, legutóbb a 2000-es évek elején, de működtetése rendkívül veszteséges volt, így strandját 2001-ben, fedett fürdőjét pedig 2005-ben bezárták. Az épület azóta is üresen áll, a talajban lévő értékes víz pedig a Dunába ömlik.

Szerencsére ez az állapot már nem tart sokáig, ugyanis még idén megkezdik a létesítmény felújítását, így a tervek szerint 2019 nyarán már vendégeket is fogad majd. A beruházó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a kétmilliárdos projekt keretében egy tizennégy medencés, egész évben üzemelő gyógy- és élményfürdőt tervez a helyszínre. Hogy az átépítési, felújítási munkálatok pontosan mikor kezdődnek, arról a héten határoznak. A beruházás látványterveit azonban már most bárki megtekintheti.

A pesterzsébeti Duna-partról, illetve a fent említett fürdőről szóló korábbi cikkünket az alábbi linkre kattintva olvashatják:

http://www.demokrata.hu/cikk/ujraeled-az-erzsebeti-duna-part

demokrata.hu