A két külföldi zenész mellett több mint harminc hazai előadó nevét átették közzé, a fesztivál weboldala szerint- mások mellett – ott lesz a 30Y, a Tankcsapda, a Halott Pénz, az AWS és Majka is.

Hirdetés

„Több nemzetközi produkcióval is tárgyalásban vagyunk, és bízunk benne, hogy még idén további, jól csengő neveket tudunk bejelenteni. A hazai színtérről is egy első ízelítőt kínálunk most, nagyon sok zenekar nevéről csak később fogjuk fellebbenteni a fátylat” – idézte Süli Andrást, a fesztivál programigazgatóját a közlemény.

Hozzátette, a jövőre 15 éves rendezvényen önálló színpadot kap a hiphop, valamint a rock- és metálzene, és a más műfajokat képviselő fiatal tehetségeknek is biztosítanak helyet.

A 2023. július 19-én kezdődő négynapos fesztivál helyszíne ismét a debreceni Nagyerdő lesz, Robin Schulz július 20-én, Zaz július 22-én áll majd a Campus nagyszínpadára. A jövő évi Campus Fesztiválra december 31-ig vásárolhatók meg a kedvezményes bérletek, és hamarosan elérhető lesz az ajándékjegy is a közlemény szerint.

Korábban írtuk