Fotó: MTI/Róka László

Lebontják Lukács György filozófus, kommunista politikus szobrát a XIII. kerületi Szent István parkban, ahol helyet kap majd egy az államalapító Szent István királyról készült alkotás – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője által benyújtott javaslatot 19 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta a testület.

Az ellenzéki politikus előterjesztésében azt írta: Lukács György amellett, hogy filozófusként és íróként tevékenykedett, mind a három kommunista rendszer fenntartásában részt vett. A Tanácsköztársaság idején népbiztosként, valamint a Vörös Hadsereg tisztjeként személyesen adott utasítást nyolc ember kivégzésére, 1945 után világhírnevét arra használta, hogy Nyugat-Európában a történelem egyik leggyilkosabb ideológiáját, a kommunizmust legitimálja. 1956 után pedig kulcsszerepet vállalt a Kádár-rendszer kultúrpolitikájában – olvasható az elfogadott javaslatban.

A közgyűlési döntés szerint a Szent István királyt ábrázoló szobrot 2019. augusztus 20-án szeretnék felavatni.

MTI