Fotó: Vitézy Dávid, Facebook
Hirdetés

A múzeum pénteki közleménye szerint Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön adta meg az építési engedélyt a műemléki védettség alatt álló, 137 éves egykori indóház felújítására.

Az engedélyes tervek birtokában folytatódhat a munka, amelynek következő lépése a kivitelezési közbeszerzés kiírása – idézi a közlemény Vitézy Dávidot, az intézmény főigazgatóját.

Mint írják, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum az Építész Stúdió Kft-t bízta meg az engedélyezési tervek elkészítésével. Az Indóház eredeti karakterét visszaállító műemléki helyreállítás mellett az épület új közösségi-kulturális funkcióját gazdagító kortárs bővítménnyel egészül ki. A kelenföldi állomásépület megmentését a kormány idén februárban kiemelt beruházássá nyilvánította.

A Kelenföld Indóház fő attrakciója egy több száz négyzetméter alapterületű terepasztal lesz, amely a vasúttörténeti kiállításhoz szervesen kapcsolódva mutatja be a városon belüli vasúthálózat jelentőségét, funkcióját. A kulturális kínálatot időszaki kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások és közösségi programok színesítik majd.

Korábban írtuk

Ezeken kívül az épület kiegészül egy vasúti tematikájú múzeumkerttel és egy kilátópontként, trainspotter-helyként is szolgáló új, kortárs terasszal a vasút felé. A tervek szerint egy bisztró is helyet kap az épületben, előtte, szabadtéren pedig az indóházzal közel egyidős gőzmozdony fog állni.