A hétfői számban megjelent interjúban elmondta, hogy „a klíma- és természetvédelmi akciótervvel összhangban, 2020-ban megkezdődött az elektromobilitás ösztönzési rendszerének átalakítása, és megteremtettük annak lehetőségét, hogy a kis és olcsó elektromos autók vásárlásához a lakosság a korábbi 1,5 millió forint helyett 2,5 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesülhessen”.

Hirdetés

Közölte: már a tavalyi pályázati programot is nagy érdeklődés övezte, annak keretében eddig 435 elektromos gépjárművet vásároltak kedvezményes áron, összesen több mint egymilliárd forint támogatással. Idén pedig már egyszerűsített pályázati feltételek mellett hirdették meg a programot, amely iránt még nagyobb érdeklődés mutatkozott: több mint ezerkétszáz jármű kedvezményes megvásárlására érkezett be csaknem hárommilliárd forint támogatási igény.

Steiner Attila elmondta, az elektromos gépkocsik használatának terjedésével csökken a lokális szén-dioxid-kibocsátás és a zajterhelés, a lakosság tisztább és jobb minőségű levegőhöz juthat, életminősége javulhat. Mindezek eredményeként csökkenhetnek az egészségügyi költségek is – nyomatékosította.

Emlékeztetett arra, hogy a zöld rendszám több előnyt biztosít az elektromos autók tulajdonosai számára, számos adókedvezmény, illetékmentesség, valamint egyéb támogatási forma jelent meg az elmúlt évek során, az önkormányzatok pedig ingyenes parkolási és behajtási lehetőséget biztosíthatnak az e-járművek számára. Az alacsony üzemanyagköltség is a tisztán elektromos autók előnyei közé sorolható, és a karbantartási költségek is alacsonyabbak, mint a belsőégésű motoros járműveké.

Korábban írtuk

Hátrányként az elektromos autók viszonylag magasabb vételárát lehetne megnevezni, azonban a támogatásnak köszönhetően mára szélesebb réteg számára elérhetővé váltak az elektromobilitás nyújtotta lehetőségek – mondta az ITM államtitkára. Mivel egyre nagyobb akkumulátoros járművek érhetők el, és folyamatosan javul a rendszerek hatékonysága, növekszik a töltőpontok száma, így csökken a hatótáv kérdésének jelentősége is.

Steiner Attila megjegyezte azt is, hogy a hagyományos hajtásláncokban is van további fejlődési lehetőség: a modern bioüzemanyagok várható megjelenése, esetlegesen a biogáz közlekedési felhasználásának bővülése új irányokat mutathat a kibocsátás csökkentése terén.