Fotó: MTVA/Bizományosi: Bernolák Béla (archív)
Hirdetés

A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyi-hegy állomás vasúti berendezéseit, így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban.

Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit – írták.

A nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyi-hegyen: kívül-belül meg lehet tekinteni a Gyermekvasút szalonkocsijait és egy hóekével felszerelt Mk45-ös dízelmozdonyt. Kiállítják a nemrég felújított, muzeális értékű zsámolyozó kocsit és a nyílt nap alkalmából a budai hegyekben ritkán látható C50-es kismozdony is az utasok szolgálatába áll.

Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy állomás között – áll a közleményben.

Részletek a Gyermekvasút megújult honlapján olvashatók.

Azok a gyerekek, akik kedvet kapnak a vasúti szolgálathoz, még erre a linkre kattintva regisztrálhatnak a február 1-jén induló gyermekvasutas tanfolyamra – tudatta a vasúttársaság.