A gondnok éppen kinyitotta a pescaderói középiskolát szerda reggel, a tanítási nap kezdete előtt, amikor észrevette a fiatal nagymacskát. Se diák, se tanár nem volt még bent akkor – mondta Javier Acosta, a San Mateo megyei seriff hivatalának nyomozója.

Hirdetés

„A puma véletlenül besétált az iskolába, majd úgy döntött, az angolterembe megy. A gondnok gyorsan döntött, rázárta az ajtót, az állat órákon át maradt a teremben” – tette hozzá Acosta.

A nyomozó szerint a nagymacska nagyjából 18 kilogrammos volt, elveszettnek és ijedtnek tűnt.

A kaliforniai állatvédelmi hatóság emberei nyugtatót adtak a pumának, majd az oaklandi állatkertbe szállították kivizsgálásra.

Az alultáplált hím a becslések szerint 4-6 hónapos, egyik foga törött, ezt ki kell húzni, mielőtt visszaengednék a vadonba – hangzott el a helyi televízió adásában. Az állatorvos szerint valószínű, hogy autó ütötte el.

Pescadero kis tengerparti város San Franciscótól mintegy 35 kilométerre délre.

Korábban írtuk