Fotó: Jessica Buckman
Hirdetés

A queenslandi Lady Elliot-sziget, a Nagy-Korallzátony legdélibb szigete levesteknős-fészkeit gondozó Jessica Buckman hétfőn bukkant a kis rózsaszín állatra, amelyik éppen a tojásból bújt ki.

„Kiemeltem egy kis homokot, és ott volt a fészekben. Nagyon megdöbbentett, igazán különleges dolognak lehettem tanúja” – magyarázta Buckman a lapnak.

Társa, Jim Buck, aki már több mint 30 éve foglalkozik teknősvédelemmel és megfigyeléssel, úgy becsüli, nagyjából minden százezredik teknőstojásból kel ki albínó fióka. Ő sem látott többet egy-kettőnél.

Még inkább meglepődtek, amikor egy másik albínóra is bukkantak, de az nem maradt életben, félig kikelve találtak rá.

Korábban írtuk

„Nehéz megmondani, volt-e belőlük több is, mivel nem mindegyikük kikelésénél vagyunk jelen” – tette hozzá.

Az albinizmus ritka, örökölt rendellenesség, amely a pigmentáció teljes vagy részleges hiányát jelenti. Az állatok világában ez általában rövid élettartammal jár, mert az albínóknak nem könnyű elrejtőzni. Buck egész karrierje során egyetlen felnőtt albínó teknőst sem látott.

A hétfőn talált albínó fióka nem volt a legerősebb, de egy kis segítséggel kijutott a fészekből, hogy megtegye a kulcsfontosságú, 10-15 méternyi utat a tengerig.

Az állatvédők azonban nem remélik, hogy viszontlátják.

„Általában ezerből egy levesteknős-fióka éri meg a felnőttkort, az albínóknak sokkal kisebb az esélye erre” – mondta Buckman.