Somogyi pusztatemplomok titkai
Legutóbbi képes beszámolónkban bemutattuk a Balaton-felvidék néhány romtemplomát. Jelen cikkünk a déli parton tett kirándulásról szól, ugyanis ott is található több érdekes, megtekintésre mindenképpen érdemes templomrom: például a hetyei és a somogyvámosi.
1. A hetyei pusztatemplom, más néven törökhagyás (Ádánd)
A rom Ádánd község külterületén, egy szántóföld közepén fekszik, és a legfontosabb, amit tudni kell róla, hogy nem vezet hozzá egyértelműen kijelölt, kiépített, személyautóval járható út.
Aki kelet felől próbálja megközelíteni – szó szerint toronyiránt nekivágva, miután hátrahagyta a falut –, egy horpadásban szembetalálja magát a Potoli-vízfolyással. Ezen – hacsak nem visel gumicsizmát – nem tud száraz lábbal átkelni.
Célszerűbb tehát a faluból, a Halastó és a Zrínyi Miklós utca kereszteződésénél található Ádánd, Sabak buszmegállótól indulni, kifelé a Zrínyi utcán. Ahogy felfelé tartunk, az aszfaltozott út burkolata mind töredezettebb és töredezettebb lesz, végül teljesen eltűnik. Jobbra a második leágazás már egy dűlőút, ennek elején házilag készült – és kissé félreérthetően kihelyezett – tábla tájékoztatja a turistát, hogy a hetyei templomrom eléréséhez itt kell elfordulni.
Mivel egy alacsony építésű személyautó az első magasabb bakháton elakad, vagy nem tud kijönni a munkagépek által hagyott, vízmosásszerűen mély keréknyom-árkokból, célszerű terepjáróval, vagy az autót hátrahagyva, gyalog megtenni a szóban forgó kétezer métert a búza- és kukoricaföldek között.
A rom lényegében egy 1200 körül emelt Árpád-kori templom háromszintes tornya, amelyről megállapítható, hogy az alsó két szint román stílusban készült, a legfelső viszont a gótika jegyeit viseli magán.
A templom a középkorban itt lévő, Hetye – máshol Ketye – néven említett faluhoz tartozott, amelyet 1082-ben említ először egy irat. Az istenháza védőszentje Szent János volt, az épületet egykor temető vette körül. A falu a török hódoltság korában néptelenedett el, a templom maradványa valószínűleg ekkor kapta máig fennmaradt nevét: törökhagyás, ami arra utal, hogy a törökök távozása után csupán ennyi maradt belőle.
A romnál a XIX. század végén, 1888-ban végzett feltárást Szabó István régész. Az általa felszínre hozott leletek – csatok, edények, kések, patkók, továbbá egy kis méretű ezüstérem – a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe kerültek.
A 2010-es években a tornyot – az egykori templom területén engedély nélkül végzett, nem hivatalos „ásatások”, a támfalak tégláinak elhordása, továbbá a környező szántóföldön zajló mezőgazdasági munkák miatt, melyek során beleszántottak az egykori templomtérbe – az összedőlés veszélye fenyegette.
2015-ben ezért a megyei örökségvédelmi szakemberek – valamint a kaposvári múzeum stábja – tereprendezést végeztek a rom körül: betemették a nem hivatalos ásatások során mélyített gödröket, és kifelé lejtő rézsűt építettek ki a rom körül, hogy a csapadékvíz ne a torony aljában gyűljön össze.
Ottjártunkkor rablógödröknek, túlszántásnak nyoma sem volt: a torony egy kukoricaföld közepén kialakított, vadsóskával benőtt zöldterület közepén várt minket. Az aljában letámasztott tűzoltópalackok igazolták, hogy az épületnek van gazdája, aki ily módon kíván gondoskodni a tűzvédelmi előírások betartásáról. Ettől eltekintve csupán néhány darázs körözött az évszázados falak között, fészket építve a téglák réseiben.
Ezek után úgy találtuk, hogy a törökhagyáshoz vezető, kiépített út, a jól észrevehető, egyértelmű jelzések – no meg a kihelyezett tájékoztató anyagok – hiánya nem véletlen. A torony iránt érdeklődő turistáknak így valóban kíváncsinak kell lenniük, hogy elérjék a romot, de megéri állhatatosnak maradni: a torony a maga elhanyagoltságában is impozáns látványt nyújt és sajátságos, megkapó hangulatot áraszt.
2. A somogyvámosi pusztatorony
A templom szintén Árpád-kori – mintegy nyolcszáz éves – maradványai Somogyvámos község határában találhatók, gondosan művelt búzaföldek ölelésében. A hetyei rommal ellentétben jól ki van táblázva, hol található, és a hozzá vezető Ihász dűlői út személyautóval is járható – bár ottjártunkkor meggyőződhettünk róla, hogy a környékbeliek inkább traktorral vontatott utánfutón érkeznek ide.
A templom legkorábbi része a XII. században épült, román stílusban, ám a XIII. században bővítették, és az ekkor végzett munkák arról tanúskodnak, hogy a mesterek tisztában voltak a gótika újításaival. „Legfiatalabb” részei XV. századiak.
A torony, amely egykor a harangot őrizte, azonnal felkelti a szemlélő figyelmét: huszonegy méter magas, alja négyzet, a harmadik szinttől viszont nyolcszög alakú. További érdekesség, hogy tájolása északi, és – az egyéb helyeken gyakran alkalmazott megoldástól eltérően – közvetlenül a sokszög záródású szentélyhez kapcsolódik.
A pusztatemplom ma a helyi ökoturisztikai tanösvény része, és számos fotós-videós internetes poszt és blogbejegyzés tanúskodik róla, hogy minden évszakban különleges látványt nyújt.
Aki tehát felkeresi e somogyi helyszíneket, két egykor virágzó, ám mára elpusztult, eltűnt faluhoz tartozó maradványokkal találkozhat, amelyek nem csupán a magányos tornyok kedvelőit vonzó, romantikus kirándulóhelyek.
Az ide látogatók gyönyörű tájakon járhatnak, és nemcsak a történelem iránti érdeklődésük mélyülhet el, de túrájuk kimondottan kalandosra sikeredhet – amitől bizonyára még emlékezetesebbé válik.
